Kutyavilág

Zajlik az élet nem sivár, elmeséli a Kutyavilág! Napról-napra naplóval, csatolva sok-sok fotóval!

Sztornózás

Mint ahogy Charlie az előző bejegyzésben a képen kifeküdt, pontosan ugyanúgy tettem ma én is.
Csak én nem a melegtől, hanem a nyári programtervtől!
Különböző prospektusokból, szórólapokból, na meg persze az internetről, annyi de annyi utazást, kirándulást, gyaloglást, hegymászást, városnézést adminisztrált össze a mamám, hogy mikor mindezeket meghallottam azt hittem azon nyomban gutaütést kapok.
De aztán mégsem kaptam, akkor.
Csak azután mikor bejelentette, hogy:
- Ne félj Mörri, neked ezt nem kell végig gyalogolnod. Te kényelmesen, ülve vagy fekve, egy szem lépés nélkül fogsz majd mindent megnézni…
- Hurrá! Páholyból fogok nézelődni! – vakkantottam örömömben, és már el is képzeltem ahogy Mami és Papi karjaiban a világot járom, a világot látom.
… a fotókon. Itthon. A hűvös szobában! – fejezte be Mami a tájékoztatóját.
Na látod, ettől kap aztán az ember a kutya gutaütést! Nyári forróságban, a hűvös lakásban!

Mert ugye mondani sem kell, Mörri nyaralása a szüleivel egy pillanat alatt simán, egyszerűen, kíméletlenül és végérvényesen törölve lett, akár egy repülőjárat a rossz idő miatt. Csakhogy Mörri sztornózása nem volt váratlan, jó előre ki lett főzve, mint a nagy kupac zsemlegombóc az esti vacsorához. A vadas mártáshoz. Ez pedig Murray nagy kedvence. De Charlié is!

A Nagyi egész álló nap a konyhában álldogált, hogy estére íncsiklandozó vacsorát tálaljon. De hiába is volt minden igyekezet, csengetéskor, az ajtóhoz Murray mégis szomorúan igyekezett.

Bánatosan várta barátját, mihamarább elpanaszolja elfuserált vakációját.

Charlie megérkezett és szeleburdin össze-visszarohangált, de közben Murray sipákolására figyelt ám. Kis idő múltán a jajgatást megunván, már rákiabált, de nem durván:

- Anyámasszony katonája! Egy ősök nélküli nyári szabadság, emiatt panaszkodni szamárság! Egész évben anyád szoknyáján ülsz, pedig lassan már megvénülsz!

Karcsi kertelés nélkül kerek-perec kiosztott.
Legalább annyit kaptam tőle a fejemre, mint a vadasból a tálkánkba. Aztán tovább emésztettem magamat, de már csendben magamban. Nagy gyomorkorgás kíséretében.
Kellett nekem az utolsó cseppig mindent betömnöm?!

Címke: