Kutyavilág

Zajlik az élet nem sivár, elmeséli a Kutyavilág! Napról-napra naplóval, csatolva sok-sok fotóval!

Ogir, a feketerigó

Nehéz lenne előre kitalálni, ezért elmondom, hogy ma Ogirról, a feketerigóról fogok mesélni. Aki nagyon szépen tud énekelni! Meg rosszalkodni is!

Na de ne rohanjuk ennyire előre, maradjunk a bevezetőnél, ahol is elárulom, hogy a mamám és a rigók mindig is valamilyen különleges nem mindennapi kapcsolatban voltak egymással!

Az egész azzal kezdődött, hogy az imádott kiskertje a szombathelyi Rigóvölgyben van!
Majd folytatódott azzal, hogy abban a kertben mindennapi látogató, mondhatni ott lakó volt a fekete Kis Rigó!

„Kora tavasszal a Kis Rigó ágról ágra szállva vidám dalával a természetet hosszú alvás után ébredésre szólította.
Később a cseresznyefarügyek között bújócskázott, hol zümmögő méhecskék szorgalmasan poroztak. Amíg gyümölcsérésre várakozott rovarokkal táplálkozott, és a veteményeskertre vigyázott.
Akárcsak a Szaharában, tikkadt, nyári forróságban, a nyugalom oázisa látogatókkal tele lett. S ott volt a Kis Rigó is! Vidáman lubickolt és szomját oltotta a kicsi tónál, a madáritatónál.
Az asztalon csipkebogyótea gőzölgött és mellette sült gesztenye hűlt, mikor a Kis Rigó a kertkapunál ült. S hangosan ott fütyült, míg a parázs lassan kihűlt.”

(Részlet a Mesék állatokról: Kis Rigó a kiskertemben történetből)

Ha tudnád, hogy a mamám a kedves Kis Rigót hányszor, de hányszor visszasírta, miután 900 km-rel észak-nyugatabbra költözött, és a 300 négyszögölös kiskertjét egy 10 négyzetméteres nagyerkélyre cserélte! Hát még azután, miután megjelent nála Ogir!!!

Ogir egy borongós kora tavaszi napon jelent meg nálunk először. Az erkély közepén az erkélyládák szélére szállt le. Mamám éppen ekkor az ablak előtt állt és kifelé nézegetett.
Mikor meglátta a madarat a szíve hatalmasat dobbant és melegséggel telt meg:

- Egy fekete kis rigó! Ogir lesz a neve! – Gondolta örömmel, majd elképzelte mennyire szépen és békésen fognak együtt éldegélni, akárcsak korábban a kertjében a Kis Rigóval, most itt az erkélyen Ogirral. Mosolyogva és kissé homályos, ábrándozó tekintettel nézett ki a madárra.

Ogir is feléje fordult és éjfekete szemekkel mélyen belenézett a szemébe, majd hirtelen koromfekete fejét felemelte és narancssárga csőrével élesen belecsapott a földbe. Mamám látása egy csapásra kitisztult és gubbadt szemekkel nézett rá.

Ogir erre lecsapott még egyszer, és lecsapott még kétszer. Csapásai nyomán a föld szerteszéjjel repült ki az erkélyládából.
Mire mamám a meglepettségétől mozdulni tudott, Ogir már egy mély lyukat vájt ki a földből, és az erkélyt földmorzsák milliói borították. Mamám hadonászó kezekkel kiabálva rohant ki:

- Ogiirrr! Fél órája takarítottam és mostam fel az erkélyt! Most kezdhetem elölről!

A rigó erre ijedten elrepült a szembe lévő fenyőre, a mamám pedig bosszankodva összetakarította az erkélyt.

Másnap reggel mamám – szokásához híven – felkelés után az erkélyajtóhoz ment és szélesre tárta. Közben a kezeit a magasba emelte és hatalmasat nyújtózott, majd egymás után háromszor is kinyitotta a száját. Először hatalmasat ásított, utána a csodálkozástól esett le az álla, majd bosszankodva Ogir nevét kiabálta.

Az erkélykő telis, de tele volt széjjelszóródott vizes földdel! Ugyanis hajnalban esett, nem régiben pedig Ogir járt nálunk vendégségben!
Akárcsak utána is napokon és heteken keresztül!

Amíg az erkélyládák be nem lettek ültetve virágokkal, vagy míg a növények ki nem hajtottak belőle, Ogir szinte nap, mint nap kiszórt, hol több, hol kevesebb földet. És ez minden évben kezdődött elölről!

Különben Ogir incselkedéséről a mamámmal és a virágaival egyszer már meséltem, mikor a születésnapomon nárciszhagyma lopásba keveredtem miatta! Emlékszel?

„Ogir, a feketerigó, kinek – anyám szerint – a lelke is olyan sötét, mint a tollazata, szárny csapkodva érkezett meg a téli álomból lassan ébredező Paradicsomunk nárciszos erkélyládájához.
Már a csőrét fente, hogy kíméletlenül lecsapjon az anyám által fáradtságos munkával eldugiszált virággumók kikapálásához, mikor egyszer csak két kis veréb repült melléje az itatóhoz.
Ogir egy pillanatra megrémült, de aztán nagy lendülettel belecsapott elvetemült tervébe. Csőre nyomán a ládából a föld szerteszéjjel szóródott ki, míg a kiásott gödör alján meg nem pillantotta anyám egyik féltve elrejtett kincsét, a nárciszhagymát. Gyorsan csőrébe kapta, és kitudja hová repült volna vele, ha szárnyait a kíváncsiság le nem bénította volna, mikor meghallotta a tollászkodó kismadarak aranyos vékony hangú csipogását:

- Csipp, csipp. Hallottad, hogy a Mörrinek szülinapi bulija lesz?
– Csipp, csipp. Hallottam, hogy a Mörrinek szülinapi bulija lesz!
– Csipp, csipp. Én megyek rá! Csípem Mörrit!
– Csipp, csipp. Én is megyek rá! Én is csípem Mörrit!
– Csipp, csipp. Repülök is ajándékért!
– Csipp, csipp. Én is repülök ajándékért!

Höö? Esett le teljesen az állam…… és szájtátva ámultam-bámultam.

A meglepetéstől Ogir is nagyra tátotta a csőrét és a lopott zsákmány nagy koppanással a kőre esett. Mamám erre már felfigyelt és úgy pattant ki irodája főnöki karosszékéből, mint cseresznyefavirág rügypattanáskor. Eltorzult arccal és hadonászó kézzel kiabálva rohant kifelé: – Áááááááááááááááá! Ogiirrr!!! Te bestia!!! Már megint itt vagy??

A kincsvadász rémülten reppent el messzire, a mamámmal pedig örömében – és bosszúságában – rigót lehetett volna fogatni!”

(Részlet a 13. Mesés kaland: Varázslatos hetedik szülinap történetből.)

A fenti történet már három éve történt, de amit most fogok elmesélni az egy héttel ezelőtt.

A (Köröm)Virágos kiskert az erkélyen bejegyzésben már felsoroltam, hogy a mamámnak idén milyen virágok keltek ki:

„1-2 hét elteltével a magas tejfölösben és a széles joghurtosban a föld fokozatosan elkezdett felpúposodni és egy szép nap aztán kibújtak a kis növények. Az összes egytől egyik mind körömvirág lett!!! Na persze, hogy is lehetett volna más, ha az ember csak körömvirágmagot vet el?!

Nem sokkal ezután a körömvirágok gyors növekedése mellett a lapos pudingosban a föld egy nap hirtelen négy különböző helyen emelkedni kezdett és egyszer csak négy kis büdöske bújt elő. Őket követte nem sokára a két pillangóvirág és az a néhány növény is, amit még nem tudtunk beazonosítani.”

Szóval kihangsúlyozom még egyszer, hogy a pudingosból két pillangóvirág hajtott ki szépen!
Ennek a mamám kimondhatatlanul örült, mert az egyik kedvenc virága.

Egyszer aztán a tavaszi napsütésben kora délután kirakta a 10 cm-es pillangóvirágokat az erkélyasztalra egy kis napozásra!
Este döbbenten vette észre, hogy valaki vagy valami kíméletlenül letépte az egyik növényét, és csupán egy elhajlott mindössze 2 cm-es tépett szárat hagyott maga mögött. Egyszerűen nem volt rá magyarázat, hogy mi s hogyan történt!

A hetek aztán villámgyorsan teltek és a nagy csapás lassan feledésbe merült.

Hamarosan a megerősödött virágok a megmaradt egy darab pillangóvirággal együtt kikerültek az erkélyládákba és rövidesen virágozni kezdtek. A pillangóvirág is. Szép lila színben pompázott két muskátli között már legalább egy hete.

A mamámmal ismét madarat lehetett volna fogatni!

Hát még mikor egy nap egy hatalmas fekete árnyék borította el az eget, és a kecses virágra nagy szárnycsapkodásos sötétség borult! Mamám a zajra kipillantott az ablakon és meglátta, hogy Ogir szállt le a madárház mellé, pontosan a szépséges pillangóvirág mellé. Egy pillanat alatt eszébe jutott a hetekkel ezelőtt történt tavaszi nagy csapás és őrülten rohant ki az erkélyre.
De ekkor már késő volt!
A gonosz sárgacsőrével lecsapott és újra megtörtént a nagy csapás!
A szépséges pillangóvirág Ogirral együtt elszállt!
Ma már csak egy 3 cm-es tépett szárdarabka emlékeztet arra, régen itt egy szép virág virágzott.

 

De mint minden és mindenki, úgy Ogir is változik! Manapság napközben néha picit csibészkedik, de estére mindig egy aranyos, csodálatosan fütyülő énekesmadárrá változik!

Mostanában vette fel ezt az új jó szokását. Mindennap este 9 óra körül felrepül az erkélyünkkel szemben található fa kopasz csúcsára és örömteli csodás éneklésbe kezd jó egy órán keresztül. Sokszor az ágyból hallgatva az altatódalt is Ogir, a feketerigó fütyüli.
http://www.hotdoggie.de/gallery/other/417-ogir.jpg

Végezetül azt még elárulom, hogy különben a mamám a lelke mélyén nagyon szereti ám Ogirt… és úgy igazán nem is tud rá haragudni! Mindig keresi, és mindig nagyon figyel is rá.

Télen nemcsak a kis madáretetőbe szokott élelmet rakni a kismadaraknak, hanem még melléje is! Na és miért? Nem fogod kitalálni! Azért, mert az Ogir olyan nagy, hogy a kicsi etetőházba beleszorulna! Ezért több kupacba a ház mellé is kell élelmet rakni, hogy a szegény kiéhezett Ogir is biztosan ehessen a finom magvakból!

Na és a madáritató, arról még nem is szóltam! A forró nyári napokon a mamám naponta többször is meg szokta tölteni friss vízzel az erkélyszélére felerősített madáritatót! Azért, mert szerinte, ha a kis verebek sokat locsi-pocsiznak benne, akkor a szegény Ogirnak csak egy áporodott lábmosója marad! Mikor pedig az Ogir is annyira szeret fröcsizni az itatóban!

Címke: ,

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezár