Kutyavilág: Kutyatörténetek és állatmesék » Cikkek
Vasárnap este
Anyáék ma születésnapi partira mentek. Ez azután derült ki, hogy kora délután kirittyentették magukat, majd anyu a sütőből kivette a fincsi sajtos rudat és úgy elcsomagolta az egészet, hogy csak hűlt helyét találtam. Mindössze egy kis darab kóstolót kaptam. Ekkor közölték velem, hogy buliba mennek és oda viszik. Mielőtt elmentek azt is mondták, szokásosan, hogy legyek jó kutya. Nem tudom, minek kell mindenegyes alkalommal ezt megjegyezni, hiszen tudják nagyon jól, hogy állandóan jól viselkedek, ha otthon maradok egyes egyedül. (Vadászgörényt nem veszünk számításba.) Egyértelműen jó vagyok, akárcsak a házőrzésben. A lakást rám bízni, őrizni önállóan, ehhez már nagyfiú vagyok. De ahhoz bezzeg kisfiú, hogy kinyissam az ajtót, mikor a barátom érkezik meg! Estefelé a kaputelefon kezdett el csörögni. Arra gondoltam szüleim érnek haza, mert bizonyos időközönként rájuk jön a dili és csörögnek nekem a kapuból. Nem … Tovább a teljes bejegyzésre »
Írta: Murray
Kategória: Napló Címkék: Család, Kutyaiskola
Fotókollekció
Ma nincs suli, mert reggel kicsit köhögtem. Anyu megijedt és azt mondta, hogy maradjak ágyba, nem lesz nekem ma semmiféle tanítás. Később aztán még jobban köhögni kezdtem és mami még ijedtebben futott be hozzám, és aggódva kérdezte: - Jaj, mit csináljak most veled?? - A fotókollekciót! Segítek! – válaszoltam. – Már több napja elkezdted és még mindig nem vagy készen, mert mindig mást teszel-veszel helyette. – folytattam szomorúan, és bánatos szemekkel néztem rá. Aztán gyorsan köhécseltem még párat. Ne áruld el, de ezt már csak szimuláltam. És bejött! - Jól van Murray, megcsinálom, de te csak maradj a meleg ágyba és gyógyulj meg mihamarább. Pár órával később újra bejött hozzám. - Na, mit kap a pici kutya?… – kérdezte és megbuksizott. A másik kezében persze megláttam valami hosszúkás, furcsa szagú bigyót. Teljes betegnek tettem magam. – Nem vagyok jól, nem tudok … Tovább a teljes bejegyzésre »
Írta: Murray
Fekete pont
Ma anyukám tízóraira egy nagy csontot csomagolt be ki. Az iskolában, a szünetben aztán elővettem. Kicsit megrágcsáltam, de nem végeztem vele és az óra alatt is azzal szórakoztam tovább. Ennek tudod mi lett az eredménye? Az, hogy szépen letoltak. Azt mondta a Mona osztályfőnök néni, hogy nem figyelek a tanítás alatt. Dehogynem, nagyon is figyeltem, … a csontomra. És arra is, hogy más diák elől jól elrejtsem. Aztán azt is mondta az ofő, hogy hiába beszél hozzám, olyan, mint a falra … Tovább a teljes bejegyzésre »
Írta: Murray
Kategória: Kutyás képek Címkék: Kutya, Kutyaiskola
Hétvége fotója: Első nap az iskolában
Első nap az iskolában a helyemen Mona tanító nénire figyelek … Tovább a teljes bejegyzésre »
Írta: Murray
Kategória: Kutyás képek Címkék: Kutya, Kutyaiskola
Iskola kezdés
Hurrá, megkezdődött az iskola! Tegnap az erkélyen a délutáni ünnepélyes tanévnyitón, azt mondta nekem Mona igazgatónő, hogy mától én is iskolás kutya vagyok. Első osztályos kis eb! Méghozzá torna tagozatos. Este a parkban el is dicsekedtem ezzel Charlienak, hadd irigykedjen, de szegényem olyan szomorú képet vágott, hogy ő is szeretne tanulni, ő is szeretne suliba járni, hogy megesett rajta a szívem. - Gyere, felmegyünk az igazgatónőhöz és kérjük a felvételedet. Aztán képzeld el, felvették őt is. De ő otthon fog tanulni, mert nem tud mindennap jönni, csak hétvégenként. Akkor is a papája vagy a mamája fogja elkísérni, mert hiába is talál el hozzánk, az iskolába, egyedül még sem engedik el. … Tovább a teljes bejegyzésre »
Írta: Murray
Kategória: Napló Címkék: Kutyaiskola
Szerelmes versek: Ezüst csend éjjele
Éjjel Éjjel az Isten behinti csillagfénnyel a gyűrött, fekete nagy eget… s én százezerszer leirok egy nevet: a Tiedet. Éjjel csend hullik a földön szerte-széjjel, csupán a szívek dobognak halkan s ilyenkor egy-egy halk, kicsi dalban vallok Tenéked. Éjjel halkan dalolok az őszi széllel s amíg Te alszol, ablakodon egy-egy dalomat bedobom… Éjjel csak mindig, ezerszer rólad s a szerelemről álmodom. … Tovább a teljes bejegyzésre »
Írta: Murray
Kategória: Szerelmes versek Címkék: Szerelmes versek
Játékok
Ha délután papi hazaér a szüleim biztosan folytatni fogják ma is a háborúskodásukat, amit a hétvégén kezdtek el újra. Hűha, csak úgy zengett a lakás a nagy csetepatétól. De nem zavar, már hozzászoktam ehhez, mert elég gyakori. Egyszer anya durrog, másszor apa, aztán mind a ketten egymásnak esnek, és nagy csatát vívnak. Én is szoktam segíteni. Mindig a győztes mellett állok, vagy ülök, a számítógépnél, mikor szüleim az Empire Earth vagy Age of Empires játékkal játszanak. Nagyon bírom az egészet. A stratégiai játékok mellett még nagyon szeretem az online, Internetes játékokat. Korábban nagyon sokkal játszottam, de manapság időhiány miatt csak párral. Az egyik kedvencem a MEGACITY, ahol egy városunkat építhetjük, fejleszthetjük fel monumentális várossá. A másik nagy kedvencem pedig a DEMOKRÁCIA. Itt csatlakozhatsz egy már meglévő országba, de akár saját országot is indíthatsz, hol Te leszel a vezető. … Tovább a teljes bejegyzésre »
Írta: Murray
Szabadság vége
El is felejtettem mondani, hogy tegnaptól véget ért a szabadságom. A Nagyi pénteken visszautazott Magyarországra és a papám is már egy hete újra a dolgozóba megy. Ez azt jelenti, hogy most nekem is reggel háromnegyed 6-kor kell kelnem! Más normális kutya ilyenkor fordul a másik oldalára, én meg nagy álmosan döcögök az üres parkban! Mert Papi azt mondja, kell neki ez az ébresztő. Najó, de akkor menjen egyedül, vagy nyeljen le több csésze fekete gőzölgő löttyöt, engem meg hagyjon aludni tovább a Mamával! Különben is, két hónapon keresztül megfelelő volt neki, hogy a Nagyi vitt állandóan sétálni. És akkor legalább szunyókálhattam, amíg akartam! Mikor kialudtam magam, mentem a Nagyihoz és jelentettem, hogy mehetünk. És mentünk is azon nyomban. Most meg mehetek a sóhivatalba panaszkodni. … Tovább a teljes bejegyzésre »
Írta: Murray

Hozzászólások