Kutyavilág: Kutyatörténetek és állatmesék

Képzeld el, kaptam ma egy levelet. Najó, többet is, sőt, ha még a reklám leveleket is hozzászámolom, amiktől égnek áll a fülem, akkor kis milliót. De ez az egy a legfontosabb, amit muszáj Veled is megosztanom. Szóval, Tasak, a németjuhász erdélyikopó körmölt vissza, kinek éppen tegnap mancsoztam pár sort, tisztelettel kérdezvén, hogy nem lenne-e kedve az oldalamon is szerepelnie. Volt kedve, ezért leírta élete egy kis darabját és még fotókat is küldött. Tudod, hogy örültem neki? Elolvastam ötször a levelet, megnéztem tízszer a képeket és még a szüleimnek is megmutattam. Aztán az éjszaka kellős közepén eszembe jutott, hogy fel kell raknom az oldalamra, a kutya történetekbe, ezért noszogatni kezdtem mamámat, aki kényelmesen filmet nézett: - Naaa, segítsd meg csinálni a Tasakot! Léci, léci! - Ne nyávogj Murray. Csak nem képzeled, hogy most nekiállok, mikor végre pihenhetek. Majd … Tovább a teljes cikkre »

Könnyeimmel küszködve írom mai bejegyzésemet. Szomorú délelőtt volt. Olga, a mamám barátnője jött elbúcsúzni tőlem. Azt mondta nekem, hogy most elköltözik Stuttgartba és ritkán fogjuk látni egymást. Évente egyszer, azért eljön engem is meglátogatni, mikor a férjét is. De engem itthon a kuckómba és nem a temetőbe!  Azt is mondta, hogy nem fog elfelejteni, és ha szüleim Stuttgartba mennek koncertre, akkor előadás előtt feltétlenül mennek hozzá és elmesélnek rólam mindent. - És én nem mehetek? – kérdeztem. - Nem, Murray. – felelte anyu – Emlékezzél csak, nem szereted az autózást és amúgyis hol lennél, amíg bulizunk? Olgánál nem maradhatsz, ő idős és korán lefekszik, nem zörgethetünk be érted éjfélkor. A parkolóházban az autóba akarsz várakozni? A büdös kipufogó gőzben? Hiszen tudod, hogy a koncertre nem engednek be téged. Nem engednek, nem engednek… – zsörtölődtem magamban – … Tovább a teljes cikkre »

Juj de jó, juj de jó! Előkerültek a leveleim. Lássuk csak. Nida, itt van a legelső, amit Babucinak írtam. Fú, de frankó! Nézd csak, azt írtam: Nem kutyakötelességből körmölök vissza, hanem mert szeretek barátkozni. Hát ez így van, mind a mai napig is. Majd lejjebb megkérdeztem tőle: Neked vannak szeszélyeid? Nekem elég sok van, egyike, pl. az a fodrászosdi. Aztán leírtam, hogy mit gondolok erről az egészről: A fésű a lányoknak való, na meg a hosszúhaj olyan hippis, ezért maradok a sportos, fiús frizuránál. A mamám nagyon szeretné, ha megnöveszteném, de én mindig morgok rá, majd elfutok, ha meglátom a fésűt. Ha elkapnak, akkor meg mérgemben harapok, mert annyira nem szeretem ezt a játékot. Tudod mikor lettem harapós? A balesetem után! Azóta a mamám az új embereknek mindig elmagyarázza érthetően a használati utasításomat: - Vigyázzál azért! Pszichésen … Tovább a teljes cikkre »