Vérebek
Péntek nagy dirr-dúrral, mennydörgéssel, villám csapkodással érkezett meg éjfél után.
Egészen hajnalig a hangoskodásával és locsogásával nem engedett aludni!
A parkban, ahol tegnap tikkadtan, lógó nyelvvel, még a Szaharában baktatott a kutya, mára már Ezer tó országába csöppent toccsant az eb.
Lépten-nyomon kisebb-nagyobb tócsák közt manővereztem.
Egyszercsak ismeretlen szag csap orrba, izgatottság elkap azon nyomban.
Nem nézek a lábam alá, erre tessék, elmerülök egy pocsolyába!
Bosszankodva kievickélek, míg az idegenek a közelembe érnek.
Vaskos láncon két nagy véreb, kiket nem önt el a méreg.
Csak neveletlenek, s rettentően kinevetnek.
Dühöm feltör, mint forró láva, őrült ugatásba kezd szájam.
Békés rotweiler pár, támadásba lendülne már.
Szorul a hám, nem enged a lánc, a gazda teljes erőből fogja ám!
Elfutok, pedig nem félek…
…csak…
…vérebek barátságából nem kérek!