A mamám az egész szombatot Barátok közt töltötte. Én is.
Szeretem a sorozatokat, de ezt ne áruld el senkinek.

Lefekszek anyu mellé, de ilyenkor nem az ülőgarnitúrára, hanem a földre, és úgy csinálok, mintha vigyáznék a papucsára. Pedig nézem ám a tv-t.
Mikor időnként lehajol hozzám, hogy megtapogasson, akkor gyorsan becsukom a szemem, és így azt hiszi, hogy alszok. Pedig figyelem ám az eseményeket árgus szemmel.

Sajnos a kezdetekről lemaradtam, mert még meg se születtem, mikor anyukám otthon magyarba elkezdte nézni az első epizódokat.
Mikor kikerült németbe, akkor nem csak a honvágy kínozta hosszú ideig, hanem nagyon hiányzott neki az is, hogy itt nincs Barátok közt. De aztán a barátnője megszánta a telefonos jajgatásait, siránkozásait anyámnak és azóta, nap, mint nap rögzíti a történteket a fekete dobozba. Majd a nagyim évente egyszer buszra száll, és hozzánk repíti a koffernyi kazettákat, az egész hadműveletet nyaralásnak álcázva.

Mamám a felbecsülhetetlen értékű csomagra mindig úgy ráveti magát, mint kiéhezett gazella a friss fűcsomóra.

Ma is, úgy rohant a másik szobába a soron következő kaziért, hogy állítom akkora szélvihart okozott, mint az a tornádó, mely pár órával ezelőtt a közelünkben söpört végig. De mamám legalább nem potyogtatott mindenfelé jéggolyókat.

Charlie a nagy vihar után ázottan megérkezett, majd az est hátralévő részét boldogan és meghitten töltöttük…

… Barátok és családok közt.