Tessék, kora reggel nagy kopácsolásra ébredhettem. De nem az asztalosunk, Harkály úr fúrt éppen egy újabb lyukat egy fára, hanem a szomszéd házat támogatták meg vasbotokkal!

Láttam az ablakból. Azt is, hogy néhány munkásruhás Tarzan majomként mászik a magasba a vasindákon.

Aztán megpillantottam, hogy a házunk kertjében, a nagy faház 6. emeletén a fúrás zaja már felkeltette a szomszéd hölgyet is aki lassan, tollászkodva tisztálkodott.

Nem csoda, hogy ilyen lajhár, nem ad a külsejére, úgy néz ki, mint egy nagy töltött galamb.

Nem sokra rá, megérkezett a lakberendező, és nagy munkába kezdett a hetediken.

Ártatlan kis mókusnak adja ki magát, pedig munkaadóját mindig alaposan megkopasztja és suttyomban összegyűjt mindent, amiről úgy gondolja, hogy újra hasznosítható.

Aztán ami nem kell neki, azt eldobja és a házmesterünk meg gereblyézhet utána, mint ma is.

Hamarosan észrevettem, hogy balra, a 2. emeleten a lakberendezőnk konkurenciája jelent meg.

Hűha mekkora üzleti vita kerekedett és az egész még verekedéssé is fajult, de aztán hamarosan eltűntek a szemem elől.

Biztos bekasznizta őket a rendőrség, mert a környék zengett a szirénázástól.

Nyújtózkodtam egyet és visszafeküdtem.

Kukás autó tompa zaja mellette a szomszéd a banán ligetét locsolta, míg nekem, Murray igazgatóúrnak, az ágyba hozták a reggelit.