Éppenhogy hétfőn végiglocsoltam a környéket, és éppenhogy a nyuszi odébb ugrált tojásokkal megrakodva a húsvéti ünnepekkel, nálunk ismét beköszöntött ma reggel egy ünnepnap.

A szobámban, az ágyamon sütkéreztem mikor egyszer csak hallom mamámat, hogy nagy hangon a születésnap indulót kezdi rikácsolni.

Megbolondult vagy mi történt?

Hallucinálok vagy egy rémálom az elhízott húsvéti sonkától?

Egészen halálra rémültem. És még jobban, mikor az egyre erősödő „éneklés” közepette a melengető napocskát eltakarva megjelent mellettem.

Megbucózott és jobb kezével a fülét (be)fogva még erőteljesebben (és még hamisabban) kornyikálni kezdett, hogy „Boldog szülinapot…”

Jaj, Deja Vu! Dezsavű! Esküszök, ez már egyszer megtörtént velem!

Sőt nem is olyan rég!

Felpattantam és már menekülni is akartam a pszichopata (ideg)gyilkos mamám elől,

de elkapott. Bal kézzel úgy nyakon csípett, akár Columbo a legrafináltabb bűnözőt!

Ártatlan szemmel néztem fel rá, hogy legyen kegyes és engedjen el,

a napfényes napomat tönkre ne tegye.

Ő azonban az adásomat nem vette, csak fülrepesztően énekelte: Boldog szülinapot…

Aztán egyszercsak nagy csend lett. De a fülét még mindig (be)fogta!

Majd hirtelen nagyot nevetett és a kezét a fülétől elvéve a telefont elém rakta.

- Murray, kívánj te is a Nagyinak boldog szülinapot!