MESÉS KUTYAVILÁG: Kutyatörténetek és állatmesék

Szomorú vers

Egyszer majd megtörik szemem sugara
S megmerevül beszédes ajkam…
A Halál szelíd, hófehérsége
Tán nem is nagyon látszik meg rajtam.

Szívem megáll – mint fáradt óra –
Megmerevül s egyet sem dobban…
Megtörtfényű, lecsukott szemeimben
Már többé fény soha, soha se lobban.

Kezem fáradtan hever mellettem
S többé e szót: Szeretlek – le nem írja…
/Az őszi szél, ott kinn, a fák alatt
Egy Néked írott kis dalomat sírja…/

Ha némán állsz egy kicsi sír előtt
S koporsómra a hantok döngve hullnak,
Ne engem sirass, csak a perceket,
Mik jöttek, mentek – voltak… elmúlnak…

Hisz én örökké a Tied vagyok
S ha elmegyek, itt lesznek e dalok…
Csak ennyit kérek én most, Kedves, tőled:
Szeress, míg élek… s szeress, ha meghalok.

Írta: Mona

2008. november 1.