Most, hogy a hosszú és zord tél napjai meg vannak számlálva, az embereknek és a kutyáknak gondolniuk kell nagy örömmel a tavaszi kerti teendőkre.

Mi is szorgalmasan ezt tesszük… csak szomorúan!

Főleg Mami, ki nap, mint nap bánatosan gondol arra, hogy évekkel ezelőtt ezen a napon vajon mit serénykedhetett a kiskertjében.

A kiskertjében, mit 10 évvel ezelőtt oly fájó szívvel hagyott maga mögött, miután gondolkozás nélkül a Papit választotta, hogy örömittasan kimondja neki a boldogító igent, aztán 900 km-rel odébb költözzön hozzá, hogy a zsebkendőnyi 3. emeleti erkélyen éljen tovább kiskertje egy darab tuja darabja és vele együtt szép emléke.

Az évek elrepültek, s ahogy a tuja növekedett, az emlékek megkoptak, de mamámnak a kertje iránt érzett szeretete és hiánya egy cseppet nem halványult! Még ma is szívszorulva gondol vissza, és bánatosan csak azt kérdezi:

Vajon még ma is ott él a Kis Rigó a kiskertemben?