A pizsamaparti után jöjjön most egy születésnapi parti!

Május 1. kora délutánján Karcsika elsőként futott be hozzánk. A szoba közepén lefékezett és bambán bámulva kérdezte meg, hogy ő lenne az első vendég?

Mondtam neki, hogy bizony, mint mindig, ma is ő az első befutó, és (amíg a többi vendég is beér) foglaljon kényelmesen helyet, ahol csak akar.

Nem kellett neki kétszer mondanom, gyorsan a legközpontibb helyet választotta ki, honnét mindent és mindenkit könnyedén szemmel tarthatott…

…volna, ha nem lett volna annyira bágyadt!

Mamám felköszöntése és megünneplése után következett a nagy szülinapi díszvacsora.

Karcsit és a nagy barna orrát ez nem igazán izgatta!

Na és még az sem, mikor én, Mörri, személyesen az ünnepelttől egy hatalmas rágcsálókát kaptam!! (Pedig nekem nem is volt születésnapom!)

Képzeld, abban a pillanatban olyan történt, mi még sose!

Az átadós jelenetet Karcsi rezzenéstelenül nézte végig és bele sem avatkozott!

Hidd el nekem, ilyen még nem történt mióta a világ világ és mióta Karcsi Karcsi!

És pedig Karcsi már majd’ 9 éve Karcsi!!!

Aki azon a napon a finomság megszerzése érdekében minden fajta cselezések és furfangosságok bevetése helyett mindössze egyszerűen bambán bámult engem…

…ki a boldogságtól megrészegülve mámorosan rágódott az első ízben vitatkozás nélkül megszerzett kemény falaton.

Aztán Karcsi egy idő után elfordította a fejét és már nézni sem bírt engem, hanem magába roskadva feküdt azon a műbárány szőnyegünkön, amibe sokszor úgy bele szokott olvadni, hogy az ember azt se tudja, hogy most a kutyát vagy a szőnyeget simogatja.

Na szóval, ekkorra már összeaggódtam annyira magam, hogy mamám százszor elhangzott anyai tanító és figyelmeztető szavai ellenére, – „teli szájjal nem illik beszélnie egy kutyának sem” -, hatalmas nagy teli szájjal Karcsira vakkantottam, hogy azonnal mondja el mi baja van!

Karcsi a nagy semmibe maga elé bambulva aztán halkan elárulta, hogy otthon hagyta a marha csontot, amit ajándékba akart adni, és ezért most nagyon szégyelli, hogy üres tappancsokkal érkezett.

Alig akartam hinni füleimnek, hogy barátom emiatt lógatja a fejét!  A döbbenettől még a rágcsálást is abbahagytam, és – mamám örömére – üres szájjal vakkantottam vissza, hogy te Karcsi, a Mami nem is szereti a csontokat!!!

Nem szereti? Hát akkor mit szeret? És mit adjak neki?

Mit adjál, mit adjál?… feleltem újra kezdve a rágózást … Hát adjál neki egy puszit! Egy kutya puszinál jobban semminek sem örül!

Erre aztán Karcsi felugrott és hatalmas lendülettel nekiugrott Maminak és nem is egy, hanem sok száz puszit adott neki.