Kutyavilág

Zajlik az élet nem sivár, elmeséli a Kutyavilág! Napról-napra naplóval, csatolva sok-sok fotóval!

(Köröm)Virágos kiskert az erkélyen

Tavaly 2010. augusztus végén a mamám úgy döntött, hogy 10 éves hagyományával jövőre szakítani fog és a 2011-es év erkélyszezonjában az átteleltetett és frissen vásárolt muskátlik helyett inkább a saját maga által összegyűjtött virágmagokból fogja betelepíteni az erkélyládáit! Így létre fogja hozni a Virágos kiskert erkélyt, mely a sok-sok különböző színes egynyári virágokkal egy igazi virágos kiskert illúzióját fogja kelteni!

Az ötlet után egy szép napsütéses őszi délután el is indult és – akárcsak egy méhecske – kecsesen repkedett egyik virágról a másikra, és szorgalmasan gyűjtögette a levirágzott és leszáradt magokat. Nemsokára annyi és annyifajta virágmagot gyűjtött össze, hogy akár tíz erkélyt is simán be lehetett volna velük ültetni!

Otthon aztán szalvétára kiterítette a magokat, majd a szekrénytetejére helyezte, hogy a nedvesség elillanjon belőlük. Egy héttel később a magcsomagot elrejtette a kedvenc zenélő fémdobozába az illatos ternye, a paradicsom, a petrezselyem és a sóska vetőmagok mellé.

Karácsonykor mikor felhúzta a zenedobozt, hogy az eljátssza az ünnepi dalt, előtte rákukkantott féltett gyűjteményére. A virágmagok biztonságban aludták téli álmukat. Méghozzá egészen márciusig, mikor is elővette és széjjelválogatta őket, majd egy-két kis kupacocskát rögtön be is vetett a tejfölös-, joghurtos- és pudingos poharakba. (A többi virágmag földbekerülését valamivel későbbre tervezte és jó párnál a szabadföldi vetést vette a fejébe.)
A poharak utána a konyhaablakba kerültek és mindennap legalább 10x meg is nézte őket.

1-2 hét elteltével a magas tejfölösben és a széles joghurtosban a föld fokozatosan elkezdett felpúposodni és egy szép nap aztán kibújtak a kis növények. Az összes egytől egyik mind körömvirág lett!!! Na persze, hogy is lehetett volna más, ha az ember csak körömvirágmagot vet el?!

Nem sokkal ezután a körömvirágok gyors növekedése mellett a lapos pudingosban a föld egy nap hirtelen négy különböző helyen emelkedni kezdett és egyszer csak négy kis büdöske bújt elő. Őket követte nem sokára a két pillangóvirág és az a néhány növény is, amit még nem tudtunk beazonosítani. Közben kint az erkélyládákban a szabadég alatt is előbújtak az illatos ternye apróságai. Hurrá, az erkélyünk mégsem változik egyhangú körömvirág mezővé! Bár igaz, ami igaz, túlnyomó többségben ez a virág fog virágozni.

Bizony, ez már biztos volt, mert látható volt, hogy minden kihajtott, és ezért rögtön felbecsülhetővé is vált, hogy az erkélyládákat ezek az első vetésű virágok is teljesen meg fogják tölteni!

Érthető? Meg-fog-ják-töl-te-ni!

… Hacsak … hacsak a fele körömvirág mennyiséget ki nem dobjuk a komposztba!

Na, de ilyenről hallani sem lehet minálunk!

A mamám ugyanis olyan, hogy nincs szíve kidobni épp és egészséges virágot, nemhogy még akkor, ha hosszú napokon keresztül ő locsolta beléjük az életet!
Így hát az ítélet gyorsan és egyszerűen megszületett: Körömvirágok kidobása elvetve, a magok jövőre lesznek elvetve!

Na persze ezen kijelentésével a mamám azon nyomban lemondott a sokszínű Virágos kiskert erkély álmáról.

De nem bánta meg!

Mert június óta csodás sárgában és narancssárgában pompázik az ő Körömvirágos kiskert erkélye!

Körömvirágok, más néven kenyérbélvirágok, gyűrűvirágok (Calendula officinalis) sokasága júniusban az erkélyen.

Körömvirágok, más néven kenyérbélvirágok, gyűrűvirágok (Calendula officinalis) sokasága júniusban az erkélyen

Körömvirágok, más néven kenyérbélvirágok, gyűrűvirágok (Calendula officinalis) sokasága júniusban az erkélyen

Körömvirágok, más néven kenyérbélvirágok, gyűrűvirágok (Calendula officinalis) sokasága júniusban az erkélyen

Körömvirágok, más néven kenyérbélvirágok, gyűrűvirágok (Calendula officinalis) sokasága júniusban az erkélyen

Körömvirágok, más néven kenyérbélvirágok, gyűrűvirágok (Calendula officinalis) sokasága júniusban az erkélyen

Büdöskék, vagyis a bársonyvirágok (Tagetes) az erkélyen.

Büdöskék, vagyis a bársonyvirágok (Tagetes) az erkélyen.

Büdöskék, vagyis a bársonyvirágok (Tagetes) az erkélyen.

Az illatos ternye (Lobularia maritima) illatos hófehér virágai a büdöske mögött, és a muskátli virága alatt.

Az illatos ternye (Lobularia maritima) illatos hófehér virágai a muskátli virága alatt.

Körömvirágos kiskert az erkélyen (baloldalról)

Körömvirágos kiskert az erkélyen (jobboldalról)

Körömvirágos kiskert az erkélyen (jobboldalról)

Körömvirágos kiskert az erkélyen (jobboldalról)

Végül egy csípős meglepetés:

Csalán

Az egyik erkélyládában egy kicsi csalán szépen kibújt, majd a körömvirágok, büdöskék és illatos ternyék virágdzsungelében jól elbújt, hogy aztán a mamám kezét váratlanul megcsipkedje!

4 hozzászólás van a történethez

  1. Gyönyörűséges az erkélyetek és szerintünk elég színpompás is. De jó lenne, ha nekünk is lenne ilyenünk! Na, előbb-utóbb biztosan lesz. Csak győzzük kivárni.
    Nagyon szépek az egyedi virág fotók is. Igazi profi fotók!

  2. Mörri szerint:

    A zenedobozban a mamámnak van még 9 és fél erkélyre elegendő összegyűjtött virágmagja. Szívesen ad belőle. :D

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezár