Sziasztok!

 Vitéz Selymesfülű Hátas Tas vagyok, de hívhattok akár  Tasaknak, Táskának, vagy egyszerűen kutyának is.

 Fajtámat tekintve németjuhász és erdélyi-kopó keverék vagyok.

Most pedig, hogy túl vagyunk a bemutatkozáson, nekiállok leírni életem történetét.

Nyugi, nem lesz hosszú, csak két éve születtem, 2004. április 18-án.

Egy kertben töltöttem kölyökkorom első nyolc hetét, csodaszép németjuhász mamám és hozzám hasonló keverék tesóim között.

Később kisebb bonyodalmak árán jutottam mostani gazdáimhoz, utolsó kölyökként. Eredetileg nem is engem akartak. De nagyon örülök (és ők is örülnek) hogy végül az ő kutyájuk lettem. Utána továbbra is kerti kutyus maradtam, és hamarosan a család egyik legnépszerűbb tagja lettem, például ekkor kaptam a “Selymesfülű” nevet.

Sokat sétáltam, sokat játszottam és sokat ettem, mert bár a nevem jelentése “jóllakott, megtelt”, én azért csak éhenkórász maradok.

Közben lázadó kamaszkutyává cseperedtem, kóbor kutyákkal barátkoztam, és megtanultam kibontani a kerítést (amit azóta sajnos kicseréltek), hogy meglóghassak.

8 hónapos koromban, éppen karácsonykor aztán autóbalesetet szenvedtem.

A gazdáim pedig hiába kerestek, egész reggelig nem találtak.

Miután észrevettek, gyorsan kerestek állatorvost, aki adott nekem fájdalomcsillapítót.

Aztán két hónapig lábadoztam.

De mire egy éves lettem, már kutyabajom sem volt. Úgyhogy hamarosan elmentünk kutyaiskolába, ahol tanultam egy-két dolgot, csak jó modort nem.

Azt mondják, hogy domináns típus vagyok, de én nem szeretem ezeket a csúnya szavakat. Szóval, egy darabig iskolás voltam, és ez (azt mondják) mindenképpen jót tett nekem. Még táborozni is voltunk a suliban, ketten a gazdimmal.

Mire másfél éves lettem, egy kicsit megkomolyodtam, és rájöttem, hogy nekem kéne őrizni a házat.

Ennek a feladatnak azóta is lelkesen eleget teszek, bár azokkal, akiket a gazdáim beengednek mindig barátságos vagyok.

Decemberben kezdtem el webnaplót vezetni, azóta szokásommá vált megörökíteni a velem történő eseményeket. Persze csak akkor írok, ha a gazdám hajlandó nekem gépelni.

Karácsony előtt voltunk mixes találkozón, ahol halálra idegesítettem a többi kutyát, de én nagyon jól éreztem magam.

Májusban pedig futni voltunk Budapesten a gazdimmal, az is jó volt, sok jó cuccot kaptunk jutalmul, és sok érdekeset láttam.

Azt hiszem ennyi bőven elég lesz, már búcsúzom is, sok farkcsóvát és kutyapuszit kívánok minden kétlábúnak, aki idáig jutott az olvasásban!

Ja, és ezúton szeretném megköszönni Murray fajtársnak, hogy helyet adott az oldalán.

Na, most már tényleg sziasztok, mennem kell ugatni!

2006. augusztus 3.

 

 

Várjuk a Te történetedet is emailben.