Mesék állatokról: A szamár, aki nem is volt szamár
A szamár, aki nem is volt szamár
Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy szamár.
A vadaspark közepén békésen éldegélt együtt a szelíd kis birkákkal és kecskékkel.
Legelésztek, sütkéreztek a nyári napsütésben, míg egy nap a kis szamár gondolt egyet és elhatározta: Világot fogok látni!
Legelésztek, sütkéreztek a nyári napsütésben, míg egy nap a kis szamár gondolt egyet és elhatározta: Világot fogok látni!
Bánatosan kérlelte az arrafelé járókat, nyissák ki bezárt ajtaját, hadd lássa ő is a világot.
De kívánságát senki sem teljesítette, s közelébe a sors jó tündért sem repített.
De kívánságát senki sem teljesítette, s közelébe a sors jó tündért sem repített.
Így hát napról-napra, esőben, napsütésben, csak szomorúan álldogált és a bűvös varázslatra makacsul várt. Álma, vágya vadul a képzeletét járta, s elképzelte, százszor és százszor egymás után, milyen lenne, ha ajtaja hirtelen kitárulna.
De a kapu nem nyílt.
A kis szamár a reményt már-már feladva leszegett fejjel búslakodni kezdett.
És láss csodát, ekkor hirtelen megpillantotta a megoldást!
Orrával vidáman emelte magasra a zárat, s már tudta, most beteljesedik az álma.
A kaput ügyesen kitárta a fejével, s így lett elég hely, hogy kiférjen.
Hívta, várta az ismeretlen, a hosszú út, ezért barátaitól sietve búcsúzott.
Boldogan, de fájó szívvel lépett ki, és lassan elindult előre.
A birkák és a kecskék ámultak-bámultak, s közben a kapu és a zár újra bezárult.
Élj boldogan kis szamár! Néha gondolj majd vissza ránk!
Élj boldogan kis szamár! Néha gondolj majd vissza ránk!
