Majd’ egy hónapja történt, hogy kedvenc oldalamon a Szép Macicsaládnál az új bejegyzést kezdtem el olvasgatni, még pedig a Barátaink hírei és Bocika című írást, mikor hirtelen egy szívszorító bégetést hallottam. Hallucinálok, nyugtáztam egyszerűen az egészet, és tovább olvastam:

„Ő pedig itt a Szép Macicsalád legújabb tagja, Bocika. Őt Ancika kapta a leendő munkahelyén egy sikeres teljesítés alkalmából. Azt mondták, hogy Ő egy fekete bárány. Lehet, mi inkább szarvasos pofinak nézzük és ezért Ancika Bocikának hívja.”

Ez állt a lapon és rögtön alatta Bocika képe is:

Áh megvan! Mégsem hallucináltam, hanem Bocika bégetett! Gondoltam, és gyönyörködtem tovább benne akkor már egy másik oldalon kinagyítva. Ekkor ismét egy bégetés törte meg a csendet, mely sokkal szívszorítóbb volt, mint az előző. Furcsának találtam az egészet, de közben Papi hazaért és indulnom kellett örvendezni, meg sétára.

Na ezek aztán rögtön feledtették velem a bégetést…

… aha éjfélig! Mikor is szívszorító bégetésre riadtam fel álmomból!
Megbolondultam! Egyértelműen megőrültem! Anyáék alszanak, a bégetést csak én hallom!

Végig reszkettem az éjszakát és a következő napokat, rettegve várva mikor kísért ismét Bocika. De várhattam, mert a bégetés megszűnt. Egyszerűen csenddé vált… míg a Szép Macicsaládék következő bejegyzése meg nem jelent az orrom előtt: Ancika vizsgája, melyben Bocika ismét egy szemem elé tárult…

… és szívszorító bégetés hasított a csendbe!

… És még egy!

… és még egy!

Aztán elhallgatott, és egy pillanatra csend lett. A bégetés átalakult hüppögő sírássá!

Ettől aztán úgy megrémültem, hogy elfutottam a szobámba és elbújtam a takaró alá.

A következő napokban teljesen kiszámíthatatlan pillanatokban néhol bégetés, néhol hüppögő sírás törte meg a csendet. Ez így ment nap, mint nap. Már teljesen hozzászoktam az ártalmatlan hangokhoz, de kissé azért idegesített… egészen tegnapig.

Tegnap ugyanis minden kiderült!

Kora délután éppen a monitor előtt voltam, mikor Macicsalád s.o.s jelezte, hogy Bocika egész nap csak ül a számítógép előtt és bámulja. Nem értettük miért, de nekem kezdett világossá válni, hogy itt van a kutya a birka elásva!

Szívszorító bégetés… hüppögő sírás… szívszorító bégetés… hüppögő sírás… váltakozva és egyre erősödve hallottam, mikor hirtelen szaggatottan valami idegen telepatikus bégetési hullámokat érzékeltem.

Ez más volt, mint idáig!

Szívem lüktetett, majd’ kiugrott a helyéről.

Csend lett.

A szívem dobolásán kívül semmit nem hallottam, ám éreztem, ahogy a lágy telepatikus hullámok lassan körbeölelnek, majd eszméletlen sebességgel nyílegyenesen a hátam mögött becsapódnak.

Nem írom le, mit éreztem. El lehet képzelni!

Hát még azt, mikor rögtön ez után a szívszorító bégetés hangosan felsírt: Bocika, édes szerelmem!

Kigubbadt szemmel falfehérre változva hátrafordultam – ha akkor anyám meglát, letagad! -, és döbbenetemben kis híján lefordultam a székről.

Szent ég!

Akrib a könyvespolc közepén szerelemittasan dülöngélt jobbra-balra!
És szívszorítóan bégetett!
Aztán meg hüppögve sírdogált!

Később, miután Bocika hullámozva eltűnt a képből, Akribbal végre szót tudtam érteni, és még egy nagy titkot is elmesélt nekem. Erre megfontoltan azt a tanácsot adtam neki, hogy jól fontolja meg, aludjon rá egyet, és ha holnap is ezt gondolja, akkor én nem állok a boldogságának a kapujába.

Estére már megbántam, hogy ezt tanácsoltam. Emiatt aztán egész éjszaka nem tudtam aludni!
Akrib elintézte!
Szívszorító bégetés… hüppögő sírás… szívszorító bégetés… hüppögő sírás…
És ez így ment végig!
Már láttam előre, a holnapból semmi nem lesz. Neki megszakad a szíve, én meg simán idegösszeroppanást kapok!

Csodák csodájára nem így történt és megértük a másnapot. Vagyis a mai napot.

Legelső dolgom volt, hogy az éjszakai műsoráért leugattam.
Használt!
Akrib birkatürelemmel és csendben (!) várta ki, míg reggel leszaladtam az elsődleges dolgaim elvégzésére a parkba.
A délelőtt folyamán párosujjú patáját idegesen, de birkatürelemmel és csendben (!) rágta, míg Mamám az irodájában dolgozott.
Délben már sírásra görbülő szájjal, de birkatürelemmel és csendben (!) morzsolta el friss füvét lassan kérődzve, hogy kezdjük már a titkot.

Nagyon sajnáltam szegényemet, de hát anyám csak ült, csak ült, csak ült a komputerén, mint tyúk az apró tojásán.

Késő délutánra az én birkatürelmem fogyott el! Nincs mese, anyámat be kell avatni a titokba!
Hangosat vakkantottam, hogy kicsit figyeljen rám, és mint a vízfolyás egy szuszra elmeséltem mindent.
Mamám először nagyon birkán nézett rám, majd Akribhoz fordult megkérdezni, hogy ez tényleg mind igaz? Akrib birkatürelemmel és csendben (!) bólogatott erre.

- Nos Murray, – fordult hozzám Mami – egy ekkora felkérésre nem lehet nemet ugatni! Gyere és foglald el gyorsan a helyedet, és kezd el szépen a házasságközvetítésedet!

Kedves Bocika! És persze Hölgyeim és Uraim! Szeretném Nektek bemutatni Akrib-ot.

Ő itt kérem, a mi családunk fekete báránya.
Kinek a szíve, a lelke, tisztább a legkristálytisztább hegyi pataknál!

Akrib most Bocikának szeretne megvallani egy titkot. Hát akkor halljuk!

Akrib, a színpad a tiéd!

(Gyerünk Akrib, gyerünk! Most bégessél!)

Eegy v… v… vallomás Bo… Bocikának tőlem:

Mióta Téged szeretlek

Nem tudom mi történt énvelem;
Nincs se nappalom, se éjjelem,
Mióta Téged szeretlek.

Úgy lángol bennem egy furcsa tűz;
Éget, perzsel s Tehozzád űz…
- Minden, minden Te vagy azóta -

Most minden csupa mese, varázs
S a lelkem, mint izzó parázs
Nyög a szív forró hamuja alatt.

A virágok is sokkal szebbek,
Amióta Téged szeretlek,
Ilyen halálosan és forrón.

Drága Bocika, édes Csodaszarvasom!

Én, Vitéz Szénási Fűszaggató Akrib lovagiasan eléd állok, félelmemet zsebre vágom, és válaszodat várom: Nekem adod-e gyönyörűséges patádat?

Térden állva könyörgök hozzád, gyere hozzám!
Fogadj örök hűséget nekem, s én mindent megadok neked.

Lehozom neked a legédesebb fűszálakat a hegytetejéről, legyen bármikor bármilyen zord, kemény idő.
Ha kell, megküzdök érted a hétfejű sárkánnyal, még a vérszomjas farkast is kihívom párbajra.
Kacsalábon forgó palotát építek, s ott tejben-vajban fürdetlek, selymes gyapjú jászolba fektetlek.
Testőrödnek a legkiválóbb juhászkutyát alkalmazom, és ígérem hozzád mindenben alkalmazkodok!

Bocsássál meg, kérlek, hogy össze-vissza marhaságokat bégetek, s értsd meg, a forró szerelem a szivacsos agyamat már egészen elégette.

Jaj, idegességemben nem is tudom mit adhatnék, s mit mondhatnék még, de tény:
Bocika, te a szépséges szarvas, és én a nagy marha, a házasságkötésünk után mi lehetünk a szarvasmarha!