Könnyeimmel küszködve írom mai bejegyzésemet.

Szomorú délelőtt volt. Olga, a mamám barátnője jött elbúcsúzni tőlem.

Azt mondta nekem, hogy most elköltözik Stuttgartba és ritkán fogjuk látni egymást. Évente egyszer, azért eljön engem is meglátogatni, mikor a férjét is. De engem itthon a kuckómba és nem a temetőbe! 

Azt is mondta, hogy nem fog elfelejteni, és ha szüleim Stuttgartba mennek koncertre, akkor előadás előtt feltétlenül mennek hozzá és elmesélnek rólam mindent.

- És én nem mehetek? – kérdeztem.

- Nem, Murray. – felelte anyu – Emlékezzél csak, nem szereted az autózást és amúgyis hol lennél, amíg bulizunk? Olgánál nem maradhatsz, ő idős és korán lefekszik, nem zörgethetünk be érted éjfélkor. A parkolóházban az autóba akarsz várakozni? A büdös kipufogó gőzben? Hiszen tudod, hogy a koncertre nem engednek be téged.

Nem engednek, nem engednek… – zsörtölődtem magamban – Pedig biztosan kulturáltabban viselkednék, mint némely emberek! Akik alkohol mámortól elvesztik fejüket és kábulatba nem a zene és show miatt esnek!