Mikor a fogvacogtató tél után hirtelen kipattan a langyos tavasz és a nap nem csak hét ágra, hanem az egész parkra süt, akkor a természet lassan ébredezni kezd, és odújukból kidugják az orrukat az élőlények.

A faágakon a mókusok játszadozva kergetőznek, míg a madarak vidáman kórusban dalolnak. Hangyák és bogarak buzgón dolgoznak és a növények is már bimbóznak.
A fák mellett s a bokrok alatt sok-sok kutya matat. Gazdáikat pórázon rángatva a tavasz illatát élvezik szárnyalva.
Zöldellő pázsiton gyermekek fogócskáznak, örömteli kacagással örvendezve a napocskának.

De nem sokáig! Mert nagy fehér barlangjából lassan kicsoszogva megjelenik a rém.

Prédájára vadászik, így bárkit megállít.
S ha csapdájába kerültél már nincs menekvés.
Hallgathatod olyan hosszasan az életét, hogy megunod a sajátodét!

Háborút átélt orosz veterán, ki nem kém, hanem a rém!
Emberek és állatok menekülnek a környékről, mikor meglátják a közeledtét.
Pedig az öreg bácsika a bogárnak sem árt, csak állandóan a szája jár.
Mesél az életéről, beszél a múltjáról, s közben a percek gyorsan múlnak.
Mondhatod, hogy menned kéne tovább, de hiába, ő egyfolytában csak beszél tovább. Tipródhatsz egyik lábadról a másikra, de hiába, előrébb úgysem juthatsz!
Pereg az eszed, mint szerencsekerék, vajon most mit tehetnél?
De semmit sem ér semmi lelemény, míg véletlenül arra nem vetődik egy élőlény!
Na ekkor szemfüles légy! Akár a szemtelen piaci légy.
Mihelyt félrenéz a rém az idegen lényt köszöntvén, te köszönj el!
Indulj, menj messzire, bárhová csak el onnét!