Kutyavilág

Zajlik az élet nem sivár, elmeséli a Kutyavilág! Napról-napra naplóval, csatolva sok-sok fotóval!

Gyerekszoba

Fogadjunk egy füstölt oldalbordában, hogy tegnap csak úgy egyszerűen átsiklottál eme szavaimon:
“A szobámban, az ágyamon sütkéreztem …”

Pedig szántszándékkal kihangsúlyozva említettem!

Ugyanis egy hete már külön szobám van! Egy kutyaszobám! …

Múlt szombaton reggel Mami arra ébredt, hogy a hálószobának és a vendégszobának helyett kell cserélnie.
Apu még álmos szemei nagyra nyíltak – mint általában mindig az anyám hirtelen kipattanó merész ötletein -, de magához térnie nem volt idő, mert Mami egy szuszra fújta az érveket és ellenérveket, Papi meg szóhoz se jutva hallgathatta.
Végül neki is megtetszett az ötlet, mert gondolkodás nélkül gyorsan beleegyezett.

Fú, elájultál volna, ha láttad volna, hogy pillanatokon belül, hogy nézett ki a lakás.
De ez még csak a kezdet volt!
Ezt széjjelszedni, azt kivinni, amazt kidobni, meg ilyenek, ugrált Mami az utasításaival egyik helyről a másikra, szabályosan úgy, mint tavaly nyáron a Charlietól kölcsönkapott bolha.
Az egyik pillanatban előttem szökdécselt, a másikban már mögöttem, a következőben pedig kint. Mármint a mamám, akit követni alig lehetett.

A fejem úgy járt, mint vidámparkban a ringlispíl, de ő órákon keresztül csak pattogott, akár a pattogatott kukorica.
„Várj, ne rakd még oda… pórszívóznom kell… le kell törölnöm… le kell mosnom… fel kell mosnom… ” meg ilyen és hasonló tisztaságmániás szavakkal bombázta a lakásunk légterét.

Aztán délután a vadonatúj hálószobába teljes karantént rendelt el, mert ahelyett, hogy pihenőt fújt volna, inkább antibakteriális sprayt fújt mindenfelé.
Majd azzal kábított, hogy költözzek ki a régi hálóból egy rövid időre a nappaliba vagy az erkélyre, mert akkor rendbe rakja a helyemet, és utána meglepetést kapok.

Ha hittem ezt, ha nem, más választás nem volt, mennem kellett. Akárcsak a parkba is az esti sétára. Mikor visszaértem és nagy örömmel berohantam Mamihoz ő azzal fogadott, hogy tessék Murray ez a tiéd.
A kezében lévő rágcsarúddal ez esetben semmit se törődtem, mert figyelmemet elvonta a szoba. A kosaram új helyre került, de hiánytalanul minden benne volt. A labdám, a babám, az oroszlánom és minden játékom szépen elrendezve feküdt a földön a kosaram mellett a szép, tiszta szobában.

Boldogan ugrottam fel az ágyra és még boldogabban dörgölőztem a kedvenc rózsás takarómba:
Hurrá! Nekem is van már gyerekszobám!

…Aha, gyerekszobám…

Most, hogy lassan nyugdíjas leszek!?

Legalábbis a papám szerint, mert ma Senior kutyatápot hozott haza nekem.
Anyám jajgatott egy sort, mire apám nyugtatgatta, és azt mondta, hogy jól van na, nem figyeltem. Aztán elolvasott minden ráfirkálást, megnézte a garanciáját és megállapította, hogy jövőre a 7. születésnapomra tökéletes lesz.

Jaj! Várjunk csak! Akkor nem is gyerekszobát kaptam,
hanem előre beköltöztettek az Idősek Otthonába!?

Murray

Címke: ,

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezár