Kutyavilág

Zajlik az élet nem sivár, elmeséli a Kutyavilág! Napról-napra naplóval, csatolva sok-sok fotóval!

A Gonosz

Igazság szerint a pontosan egy héttel ezelőtti nagy jelentőségű hétfői felfedezésünket, hogy az erkélyünkön nem vagyunk egyedül, már néhány hete bizonyos jelek is biztosan alátámasztották.
És ez persze a trombita folyondárunkon, szemmel jól láthatóan, egyre több és több művészi, absztrakt formában apránként kezdett kibontakozni.
De hát anyám eleinte nem tudott a jelekből és a nyomokból olvasni, így hát csak furcsán szemlélte a féltett növényét.
Érezte, hogy valami nem stimmel.
Érezte, hogy a sajátkézzel és fáradtságos munkával megteremtett ökológiai Paradicsomának a dús növényzetű dzsungelének a mélyén valahol ott lapul, ott rejtőzik a Gonosz.
A Gonosz. Ki lépten-nyomon nem mást, mint csak pusztítást hagy maga után!
Itt-ott egy-egy kicikkcakkozott levél, itt-ott egy-egy kicsipkézett levélke, itt-ott egy-egy megrágcsált levélszél, itt-ott egy-egy hatalmas tátongó lyuk a levél kellős közepén, akárcsak Charlie szájában…
Ugyanis a Gonosz láthatatlanul és eltökélt szándékkal napról-napra csak azon dolgozott és rágódott, hogy minél előbb megsemmisítse az anyám piros virágzatú futónövényét, melyet még a széltől is úgy óvott!
De mami sem volt rest, a tettest kereste!
De nem lelte.
Lehet a föld elnyelte?
Ezt bizony a mamám nem hitte! Így hát mindenhova bekukkantott, a megtépázott levelek közé, a növények alá, de a Gonoszt még sem találta.Hernyó

Egészen addig, míg el nem jött az a hétfői nap.
És fel nem fedezte, hogy a Pusztító nagy utat megtéve, az édenkert túlsó végében, az őszi napsütésben a mályvarózsa kelyhében kényelmesen sütkérezik.
(Emlékszel ugye? Mutattam ezt a képet a felfedezés óriási bizonyítékaként.)

Anyám irtózatos dühöt érzett, hogy végzetesen lesújtson rá.
- Most már a mályvarózsámra is szemet vetettél?? Tornyosult félelmetesen a Gonosz fölé, az őszi napsütést hűvös árnyékká változtatván.
A hernyó ijedten araszolva menekülni kezdett a biztonságosabbnak vélt virág rengeteg felé.
Ami csak egy ugrásra volt tőle.

180-viragok.jpg

Hogy bűnös, zöld irháját mentse, iszonyatos tempóban rángatódzott a
sárga büdöskén, egérutat hernyóutat nyerve, biztos menedéket remélve.

Hernyó a büdöskén

- Megszökik, megszökik! – kiáltotta dühösen mamám és idegességében égnek álló hajához akart kapni, de kővé dermedt. Nemhogy megmukkanni, de még megmozdulni se tudott.
Szeme nem rebbent, levegőt nem vett, csak állt, mint földbe vert cölöp, széttárt karokkal, akár
egy madárijesztő az ágyás közepén.
Egy kismadár. Egy kismadár szállt a madáritatóhoz!
Ám a csoda mire oly sokat várt, nem tartott soká.
Néhány korty üdítő víz, és a madár már gyorsan tovább is szállt.
A büdöskéhez!
Ám ott se sokat időzött, mindössze egyet körözött, és fürge szárnycsapásokkal elrepült.
Mire a mamám magához tért a kismadár már a szemközti fához ért.
Fejét felemelte, csőrét kitátotta, aztán hosszasan csipogta vidám kis dalát.
- Hol az a hernyó?? Tért vissza meglepetéséből eredeti vérengzős tervéhez, de a zöld levélszaggató már sehol sem volt található.
Se akkor, se ma.
Eltűnt! A föld tényleg elnyelte. Vagy a kismadár bendője?
Ki tudja.
A fontos, hogy egy hete Paradicsomunkba ismét beköltözött a békesség és a nyugalom.
A madáritatóba naponta friss víz kerül, és anyám újra lesimult hajjal bogarászik a féltett növényei között, szendén mosolyogva. Gondolataival messze elkalandozva…
De titkos álmai, vágyai elvakítják, elszakítják a rideg valóságtól!…
…És nem látja!
…Még nem látja!!
Az Éden kapujában már ott áll, s támadásra vár a következő sorscsapás!!!

Csiga-biga