Vajon mivel vívtam ki az Istenek haragját? Még elképzelni se tudom. Pedig tegnap este óta egyfolytában ezen gondolkodok!

Az a pénteki borzalmas 180 fokos fordulat az életemben, és a parki sétányon, teljesen a szüleim műve volt. Kiderült, hogy ők tervelték ki hetekkel ezelőtt a fodrászt, csak nem árulták el!
El se tudod képzelni mennyire váratlanul ért, mikor a dolgaim végeztével a gyönyörű szép délutánom kellős közepén az őszi madárcsicsergést vészjóslóan anyám csicsergő hangja szelte ketté:
- Na akkor irány a kutyakozmetika!

Abban a pillanatban minden megfagyott körülöttem.

Síri csend lett, és az élet szépségének és boldogságának még a legapróbb jele sem mutatkozott… csak a nagy fekete varjú mely repedt hangon károgta:
Kár… Kár… Kár! Milyen nagy kár!… Kár… Kár… Kár! Mörri tovasétál már… Rá egy fodrász vár!.. Kár… Kár… Kár!

Ledermedve álltam, és eszem azon járt, ez nem lehet más, csupán kitalált érzékcsalódás!

- Mörri, tapsra vársz? – hallottam alig hallhatóan a távolból – Mörri, gyere már! – és egy nagy csattanás kezdett felébreszteni… – Gyere már, lassan elkésünk!! – és még egy csattanás… és még egy… és még kitudja mennyi, mert anyám ott ugrált és tapsikolt örömében!
De minek örült annyira?? Nem tudom, de a papám is elég furcsán nézett rá. De ráhagyta és inkább hozzám közelített, hogy rám adja a madzagot, mellyel kénye kedve szerint úgy rángathat, akár egy marionett bábut. Vagy én őt??

Ezen nem volt időm töprengeni, mert a visszaszámlálás már megkezdődött és pillanataim voltak hátra, hogy kitalálhassam, hogy milyen úton és módon szökhessek meg előle.
Az agyam olyan gyorsan pörgött, mint a turmixgépünk a leges-legmagasabb sebességfokozatán és csak úgy mixelte a jó és rossz ötleteket.
Végül az öntözést választottam ki, és nagy okosan Papi felé igyekezve a fűre futottam és a lábamat elegánsan felemeltem.

A csel bevált! Fél szemmel láttam, hogy megállt és letett a madzagos tervéről.
Hurrá, időt nyertem! Tudtam én, ha elfutok előle, akkor utánam ered, de így békén hagy.

Aha! A gond csak ezután következett. Olyan történt, amire egyáltalán nem számítottam!
A tömlőm teljesen kiapadt!! Egy csepp se cseppent ki!
Álltam égnek álló lábbal és nemhogy láttam, de még hallottam is az egyre közeledő Papit.
- Tudtam én, hogy az már teljesen üres és nyugodtan mehetünk! – ért mellém és szemembe villant a karabineren megcsillanó napsugár. Ettől aztán, nosza, akkorát ugrottam, hogy még egy mezei nyúl is megirigyelte volna!
Igen ám, csakhogy Papi könnyedén utánam szökdicsélt és elkapott… és becsatolt… és elindultunk.

Új cselt kellett bevetnem. A sarkon próbálkoztam játékkal.

De nem voltam elég meggyőző, hogy eltántorítsam szüleimet a céljuktól, higgyék el, sokkal jobb dolog játszani, mint egy fodrászszalonban ücsörögni. Egy-kétszer eldobták a fadarabot, de egyszer csak olyan messze hajították el, hogy már nem volt kedvem utána loholni.

Különben is akkor pillantottam meg a földre- és kőreszállt Istennőt!

Igen, az Istennőt, akihez lélekszakadva rohantam, hogy egyetlen egy kívánságomat nagyon szépen kérem azonnal, rögtön teljesítse: Hadd ússzam meg a fodrászt!

De nem történt semmi, pedig vártam.

Vártam szüleimtől, hogy végre mondják nekem: Drága kis Mörri, ne haragudjál, hogy már megint tisztítást és birkanyírást rendeltünk neked. Bocsássál meg nekünk, felejtsd el, és oda megyünk
ahova csak te akarod!

És ezt már ki is találtam: A boltunk mellé! Mert minden pénteken ott van az a lakókocsi, ahol isteni finom grillcsirkét lehet kapni. Egy grillcsirke nekem, és egy Charlienak. Mert utána őhozzá megyünk!

Na de erre az egészre aztán tényleg várhattam!

Az Istennő lélektelenül állt és bambán a távolba meresztette üres, érzéketlenséget sugalló szemeit, mialatt anyám meg lassan a haját tépve dilizett be, hogy jaj, jaj, hozd már azt a kutyát, mert el fogunk késni!
Ő ugyanis pontosságmániás!
Jelenleg még nem annyira súlyos eset, ám bár ha belegondolok, hogy viselkedése a külvilágra is kihat…
Sőt nemhogy kihat, de még át is ragad! Tapasztaltam már. Ezért előre féltem, hogy hisztériájával a papámat is egy szempillantás alatt tökéletesen megbolondítja, hogy aztán elrángasson a helyszínről, még mielőtt a kívánságom beteljesedne! (Na ugye, jól írtam a napokban, hogy anyám közveszélyes!)

Az Istennő persze a füle botját se mozgatta nemhogy a kezét a varázspálcával.
- Akkor fütyülök rád!!! – és eléje rohantam és három csepp cseppet nagy nehezen kipréseltem magamból.

Kutyafeletti teljesítmény volt, de sikerült!

Mire ezzel végeztem addigra a mamám szaladva mellém ért, az ölébe kapott és szigorúan megszólalt: – Futás! Nem elég, hogy elkésünk, de még bőrig is fogunk ázni!
Ekkor vettem észre, hogy gyorsan közeledő, egyre nagyobb és nagyobb sötét felhők kezdtek el tornyosulni a park szélén.
Az ég szemlátomást szürkült el és a nap is már egy gomolygó felleg mögé rejtőzött.
Feltámadt a szél, a hőmérséklet hirtelen leesett és nagy cseppekben lassan esni kezdett az eső.

Egy csepp… két csepp… három csepp…

Szüleim úgy kezdték szedni a lábukat, mintha a világ vége jött volna el. Az esőcseppek sűrűsödésével egyre gyorsabbodott a futásuk, míg hamarosan el nem értük az autót.
Ömlő esőben érkeztünk meg a fodrászhoz. Parkoló előtte nem volt, az utca végén tudtunk megállni. Bőrig áztam.

A fodrász előtt. A fodrász alatt. A fodrász után.

És azóta is minden egyes sétámon! Tegnap óta egyfolytában esik!
A park már tele van hatalmas tócsákkal, olyan, mint egy szabad strand.

Segítség! Nem úszni akartam, csak megúszni a kutyafodrászt!!