Kutyavilág

Zajlik az élet nem sivár, elmeséli a Kutyavilág! Napról-napra naplóval, csatolva sok-sok fotóval!

Találkozás Luciferrel

Ma, a délutáni sétám után, ismét olyan történt, amire egyáltalán nem számítottam.
A kapunkhoz érve papám nem kulcsozta ki a bejárati ajtót, hogy együtt felsétáljunk a lifthez, beszálljunk, és szépen hazaliftezzünk, hanem a kaputelefont kezdte el nyomkodni, míg a hangszóróból a mamám hangja nem rikácsolta tele az utca csendjét, hogy „Megyek már, megyek”

Ha tudnád mennyire megrémültem!
Utoljára ilyen akkor történt mikor a fodrászomhoz mentem! Előtte meg mikor a fogorvosomhoz!
Az utóbbi időben állandóan valami rossz következett azután, hogy mami az egekből lerecsegett. Mindig betuszkoltak az autóba és valami kínzóhelyre szállítottak!
Szóval ezeken gondolkodtam hosszasan, amíg vártam, hogy a mamám végre letipegjen a lépcsőn.
De csak nem akart jönni. Nem és nem. Papám már nyúlt a kaputelefonhoz, hogy újra tárcsázza, mikor éppen nyílt az ajtó.

– Na, itt vagyok! – szólalt meg a hatalmas sárga krizantém csokor a mamám hangján. – A gyertyákat majdnem otthon felejtettem.
Amíg Papi a rakomány egy részétől próbálta felszabadítani a virágokkal zsúfolásig megrakott és koszorúkkal teleaggatott mamámat, addig én sem tétlenkedtem, mert nagy boldogan körbeugráltam.
És a mamám nemhogy örült volna ennek, inkább elkezdett sipítozni:
- Jaj, jaj, Murray! Ha megkötözöl, akkor hogy megyünk a temetőbe? – kérdezte tőlem nevetve és buzgón dolgozni kezdett, hogy pórázom általi fogságából mihamarább kiszabaduljon.
- A temetőbe megyünk? – döbbentem, és álltam meg hirtelen. – Miért?
- Mindenszentek és Halottak napján emlékezünk a szentekre s eltávozott szeretteinkre. – felelte, és kiszabadítva magát megsimogatta buksimat. Ekkor jutott eszembe, hogy tényleg tavaly is együtt mentünk ki a temetőbe.

Elindultunk a parkoló felé.

Tudtam, nem történhet velem semmi rossz ezért nagy iramban rohantam előre.
Rohantam, hogy minél előbb megtaláljam a négykerekűk között Bluelut, és fürgén beszálljak.
De a parkolóhoz érve sehol nem láttam, sehol nem találtam.
Akkor csakis az alvilági istállóban áll!
Már kanyarodtam is jobbra, hiszen az utat jól tudtam.
Ám a pórázom váratlanul megfeszült, és kiderült, nem is arra megyünk!
Hanem egyenesen tovább, hol egy piros autó állt!!!

- Helló Lucifer! – kiáltotta hangosan a mamám, mialatt valami távirányítóval babrált a papám.
S láss csodát, a piros autó csipogva köszöntötte a mamám!

- H… hol… hol van Bluelu? – kérdeztem dadogva és hüledezve – Mi… mi… mi történt vele??

Papám egyszerűen felelt a kérdésemre miközben kinyitotta a csomagtartót és berakta a mini virágboltot:
- Ugye kérem, ha nem figyel a kutya! Tegnap délután a sétakor mondtam, hogy búcsúzzál el Bluelutól! A Mama is szólt még fent! Nem emlékszel?

Erősen gondolkozni kezdtem és próbáltam felidézni az előző napot… – közben a mamám közbenjárásával már repültem is a hátsó ülésre – …Ö… ö hogy is volt?… Mamám néha annyi zöldséget hord össze, hogy naná, hogy izgatottságomban öltözéskor nem rá figyeltem.
És Papi szavai a séta alatt? …Nem tudom, nem emlékszek. Csak arra, hogy hosszú idő után Suzy forró nyomát fedeztem fel a bokrok alatt… és érthető, hogy nem arra voltam kíváncsi, hogy Bluluka hova fog menni, hanem hogy Suzy hova ment!

Az a Lucifer, vagy micsoda aztán kigördült a parkolóból és útközben a papám elmesélte, hogy mennyire beteg volt szegény Blueli és mennyire sok pénzbe került volna, ha meggyógyítják.
Szomorúan hallgattam és alig akartam mindezt elhinni.

- Akkor soha többé nem fogom már látni Bluelut?
Mamám hátrafordult hozzám és sajnálkozva simogatott meg:
- Nem, már nem fogod látni. És mi sem. Elviszik keletre, és az egészséges részeit majd más beteg autók kapják meg.
- Szegény Blueli, az alkatrészeit szétszórják, mint megboldogult hamvait!
- Mörri, Bluelu így nem csak a szívünkben, hanem más autókban is tovább él.

Mire a temetőhöz értünk szívem már teljesen össze volt törve. Bántott, hogy nem figyeltem, és még jobban bántott, hogy nem búcsúzhattam el tőle. Tőle, ki születésemtől kezdve mindig mellettem állt…

A virágokat és koszorúkat elhelyeztük a sírokon, és pislákoló gyertyafénynél némán, fájdalommal megtelt szívvel emlékeztünk eltávozott szeretteinkre.

Címke:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezár