Egy szép napsütéses őszi napon, pontosabban október 13-án Mami reggel gondolt egyet és az ágyban kissé álmosan lustálkodó Papihoz futott be:

- Itt az ideje kirándulni menni, ha őszi panorámafotókat szeretnénk Karlsruhéről!

Papi megbízik Mamiban, így becsukott szemekkel is helyeselt egy sort, aztán fürgén kiugrott az ágyból. De hát hiába is volt minden igyekezete, mire elkészült fontos reggeli teendőjével, vagyis a sétáltatásommal, addigra az égen egyre több és több sötét felhő kezdett gyülekezni, hogy a napocskát jól eltakarja, és csapadék hullásának a nagy esélyével ijesztgesse Mamiékat.

Visszatekintve az elmúlt napokra akkor bizony nem csak ijesztgetés volt! Így hát indulás helyett hosszas töprengés vette kezdetét: Menni vagy nem menni???

Mami a lakásban őrülten futkározott fel-alá, keleti ablakoktól nyugati erkélyajtóig. Egy idő után már követni sem bírtam úgy elfáradtam. Ő bezzeg nagy kitartással fáradhatatlanul egyre behatóbban kutatva tekintett az ég felé, hogy a sötét jelekből kiolvassa a helyes döntést.

Aztán egyszer csak az égi jel megjelent és a napocska a gomolygó felhők közül rá kacsintott. Több se kellett Maminak! Határozottan kiáltott fel és azon nyomban kiadta a megtagadhatatlan parancsot:

- Megyünk!!! Irány Karlsruhe kilátója a Turmberg!

Mire a sok-sok-sok lépcsőfokon elérték a Turmberg legfelső emeletét már sok idő nem maradt, hogy kényelmesen kifújják magukat. Ameddig a szem ellátott hatalmasabbnál-hatalmasabb fekete felhősereg kerítette körbe lépésről-lépésre egyre gyorsabban a tornyot. Ekkorra már Mamiék lélekben felkészültek a bármelyik pillanatban bekövetkező támadásra. De csak akkor és ott a csata helyszínén! Máig megmagyarázhatatlan jövőbe látás miatt szüleim minden létező fontos felszerelésüket, ami a fotózáshoz és a videózáshoz szükséges magukkal vitték, csak ez esetben az esernyőt nem! Na ja, három kezük nekik sincs ám!

Különben is mamám még így is felülmúlta önmagát! Míg Papi Napóleonnal és az ágyúival (az objektívekkel) szállt szembe bátran az égi háború első futáraival az erős és hideg széllel, addig Mamám leginkább önmagával vívta leleményességi harcát. Dacolva elemi erőkkel, dacolva képességeinek határaival életében legelőször megtette azt mire már oly régóta vágyott:

Jessica és Merlin egyszerre lógott a nyakában!

A videókamera és a kicsi fényképezőgép egyszerre volt nála és kedve szerint választhatott bármelyik pillanatban, hogy az aktuális csodás pillanatot mozgó vagy álló formában örökíti meg!

Határtalan ügyeskedésénél csak határtalan boldogságát lenne nehezebb leírni, ha most kellene. De nem kell, mert az örömet az arcáról egy aprócska esőcsepp egy pillanat alatt lemosta.

Csipp… csepp… egy csepp esőcsepp… csipp… csepp… két csepp esőcsepp…

Felnézett a feje fölé és bizony, amit ott látott annak egy cseppet sem örült!

Csipp… csepp…

Csipp… csepp…

Hullottak fagyos arcára a hideg cseppek.

Na de aztán szüleimet nem olyan fából faragták, hogy egy-két vízcsepp gátolja náluk a kirándulást, inkább kattintgatás nélkül belefeledkezve csodálták a kilátást!

Elvarázsolta őket a szépséges őszi táj, a színesbe átöltözött délceg fák…

S nicsak, az eső nem is csöpög már, a fotózás folytatódhat tovább!

Hamarosan sok-sok színes felvétel készült:

Tarka-barka kép a városról Karlsruhéről…

a környező sokszínű erdős-mezős vidékről… 

és a Turmberg kilátó alatt elterülő színpompás parkról …

 

hol a kopasz fa első pillantásra teljesen megigézte Mamámat.

Azt nem tudom, hogy ez okból vagy csak az újabb veszélyesen közelgő felhősereg miatt siettek le szapora lépcsőszedéssel a parkba…

de azt biztosan tudom, hogy Mamám apró lépéseit a puha avarban valami irányította …

valami vezette előre, mégpedig Merlin által. (Róla tudjuk már, hogy varázslatokra képes.)

És itt, a távoli kis faház fotózásakor indult be csak igazán a történet!

A csúnya felhők hirtelen eltűntek és gyengéd szél érintette meg hátulról Mamit.

Ő hátra fordult, majd felnézett az ég felé és a falevelek közül a napocska ismét rákacsintott.

Mami szíve melegséggel telt meg, majd örömtől vezérelve hirtelen kissé elfordulva és odébb lépve leguggolt, hogy újabb képet készítsen a lehullott falevelekről. Ekkor tűnt fel neki, hogy egyenesen az orra előtt pár méterre valami fehérlik és nagyon elüt a környezetétől!

Elkapta maga elől a fényképezőgépet, hogy tisztán megszemlélje, mi fekszik az avarban. Aztán majd’ elájult attól, amit látott:

10 euró tárt karokkal türelmetlenül várta, hogy mamámhoz kerüljön! Kinek legelső reakciója az volt, hogy gyorsan körbe nézett, ki veszíthette el. De egy teremtett lelket sem látott a papámon kívül. Ő pedig, ha arra is járt volna, pénzzel akkor sem dobálózott volna!

Mami felemelte a pénzt, majd lebegtetve és nagyokat ugrálva óriási örömmel elkiabálta Papinak:

- Idenézz!!! Életemben először találtam ennyi pénzt!

Papi megdicsérte Mamit, hogy nagyon ügyes volt, aztán körbe kémlelve feltette neki a nagy kérdést:

- Hol terem a pénzfa???

Mami elkezdett nagyon nevetni, majd szépséges csontváz fájára mutatott, tudod, mely fent a magasban már megigézte:

- Ott! Az az egyetlenegy fa a környéken, ami már kopasz!!!