Mostanában pörögtek nálunk az események és nem volt időm naplót mancsoznom. A fagyok elmúltával megkezdődtek a kiskerti teendők, kint a szabadban a kertépítések és átültetések, bent a lakásban a zöldség és virágmagok vetése.

Egyszóval mindennapra jutott annyi teendő, hogy a széles választékból a választás minden nap nehéz volt.

Tegnap délután például a Papi útépítéssel foglalkozott, míg a Mami vetéssel és öntözéssel szórakozott.

Én meg unatkoztam! Mert tegnap semmi dolgom sem akadt! Se csóválnivaló, se ugatnivaló nem járt felénk! Pedig kitartóan vártam a kapu előtt…

… míg meg nem untam! Gondoltam, ha nincs jobb dolgom, akkor szunyókálok egy kicsit a kellemesen felmelegedett talajon. Átbattyogtam a túl oldalra és Mami közelébe lefeküdtem a földre. Épp hogy lecsuktam a szememet meghallottam Mami sikítozását:

- Mörri! Jaj, ne feküdj oda! Ott már hajt ki a fehér mustárom!

Engem nem zavar! – néztem rá aranyosan. Mamit bezzeg igen, mert egy pillanat alatt a közelembe ért és hadonászva könyörgött, hogy menjek máshova, mert ott letiprom a zöldtrágyáját.

Hát jó, felálltam és elmentem megnézni, hogy halad Papi a munkájával. Szépen, kacskaringósan és szorgalmasan haladt előre… míg meg nem látogattam!
Egy rövid szünettel és néhány simogatással később persze a bekalapásra váró kövön üldögélve már útban voltam! – Mörri, vigyázz, menj odébb!

Teljesen magamba roskadva leszegett fejjel elkullogtam és elhatároztam, hogyha mindig láb alatt vagyok, akkor világgá megyek! Tudtam, hogy a ház mögött, a kertek között van egy kis ösvény. Nálunk, és még sok helyen, ott nincs kerítés. Most még csupaszok a kivik, szabad az út, és bánatomban, nem is, inkább kalandvágyamból elszökhetek!

Minden bátorságomat összeszedtem és három kerten át elszántan mentem és mentem, hol egy teremtett lelket sem leltem, s mindent felfedezhettem! …
… Ameddig a meglépésemet a szüleim észre nem vették! … De erre volt még pár percem! …

Mami a zöldséges kert ápolása után a napzárásaként, szokásához híven, elbandukol a fotógépért, hogy megörökítse az aznapi munkálatok végeredményét. Az újonnan kinyíló virágokról is mindig készít fotókat. A komposzt mellett az aranyvessző most kezdett el kibontakozni és még a távolból is láttam, hogy odament. Még felém is nézett, de teljesen bele volt feledkezve a fotózásba. Nem sokkal ezután a csendet azonban hangos kiabálás törte meg:

- Atya ég! Hol a kutya? – hallottam a messziségből Mami sipákolását – Hol van a Mörri?

- Mörri? Mörri? – kiabálta Papi is.

- Te jó ég ott van a szomszédban! – mutatott rám Mami.

- Hol?? Hogy került oda? – kérdezte csodálkozva Papi.

- Fogalmam sincs! Az előbb egy pillanatra hátulról láttam, hogy egy idős férfi egy kutyával járkál ott, a szomszédban. Arra gondoltam, hogy nem is tudtam, hogy van kutyája. Aztán meg arra, hogy a kutya hogy hasonlít Mörrire! Kicsi kutya és feketés-fehér. De nem láttam tisztán az egészet, mert a nap a szemembe sütött és a bokrok és a növények is gyorsan takartak mindent. – hadarta el Mami gyorsan, aztán kifutott az útra és kaputól-kapuig a három kerthosszat állítom világrekord alatt futotta meg! Még arra sem maradt időm, hogy a hátam mögött lévő kis tavat megnézzem!

Aztán már Papi is rohant ám árkon, bokron …

… és kerítésen keresztül!

Na, ná! Mert az idős férfiról időközben kiderült, hogy a kertkapuhoz nincs kulcsa! Mert ez nem is az ő kertje! Ő csak az aranyos kis kóbor kutyát szerette volna befog(ad)ni.

Szóval Papinak kellett megtennie a kerítés-akadályversenyt …

… míg Mami nagyokat nevetve …

… az útról fotózta az eseményeket.