11. Mesés kaland: Mary az örökmozgó
2007. február 10., szombat
Mikor januárban beindítom a születésnapok sorozatát, akkor egészen május elejéig egyfolytában ropjuk csak a sok ünneplést. Ma például Charlie apukájának, Wolfgangnak volt a születésnapja.Mamiékkal 7 órára érkeztünk meg a buli helyszínére, Charliékhoz. Mi voltunk az utolsók. Naná, mert Mami ugye kibérelte órákra először a mosakodó részleget, majd az öltözködő szobát, meg pingálta magát, meg ilyenek.
Szóval már mindenki összegyülekezett: Hilde nagyi, Inge néni, Sigfried bácsi, Charlie és Wolfgang nagyPapi.Vagyis álljunk csak meg… a nagyPapit nem is láttam.
De még a lakásban sem találtam sehol sem. Hohó, az ünnepelt egyszerűen hiányzott! Lelépett!
Megsértődött, mert tudta előre, hogy tőlem nem kap ajándékot.
De én akartam vinni! Méghozzá a legkedvesebb falatomat szerettem volna odaadni, de a Mami nem engedte.
Ott álltam menetre készen az előszobában, szájamban a bürkémmel, mire anyám szigorúan azt mondta, hogy használt és agyonrágcsált dologgal nem állítunk be a nagyPapihoz. Erre becses ajándékomat kibányászta a szájamból.
Látod milyen?
Inge nénitől szokás szerint kaptunk egy kis bemelegítőt, melynek az elrágcsálása után hihetetlen energiát kaptunk a futkározáshoz. Charlienak erre nem lett volna szüksége, mert ő amúgy is egyfolytában pörög, mint a búgócsiga, de mindegy.
A felnőttek az asztalok körül ültek és beszélgettek, iszogattak, így hát miénk volt az egész terep egy hatalmas játékhoz.
Aha… csak szerettem volna!
Ugyanis nagyPapi hazaérkezett.
A kezdeti lelkesedésünk Karcsival csakhamar meglepetésbe csapott át, hiszen Wolfgang nem egyedül, hanem pár emberrel együtt jött meg.
És még egy táncosnőt is hozott a buliba!
Egy fiatal csitrit, aki még be sem mutatkozott, csak rögtön rohant a szoba közepére és már produkálta is magát. Jobbra- balra riszált, úgyhogy anyáék, meg mindenki, teljesen el voltak tőle ájulva.
Papámnak még az ölébe is beleült és onnét Mamimat össze- vissza csókolgatta.
Fúj!
Hogy lehet így viselkedni?
Aztán meg velem kezdett ki!
Jött hozzám próbálkozni, de én elküldtem mérgesen. Hát mit képzel magáról, azt hiszi mindenki hanyatt vágja magát tőle? Nekem ott van Suzy és más szuka nem kell! Vagy… vagy legalábbis ez a csitri nem!
Komolyan mondom neked, teljesen felhúztam magamat. Anyáék alig bírtak csitítani és nyugtatni, hogy ne legyek mérges Maryre hiszen csak 5 hónapos kicsi kutya.
Aha, kicsi… még ha szegény Karcsi hátára állok, akkor sem érem el a fejét, hogy a szemébe mondhassam, hogy tessék egy kis illemet tanulni!
Amúgy a csajszitól Karcsi sem ájult el. Főleg, mert ő már ismerte, és ezért csak szó nélkül, bánatosan gyötrődött magában, hogy az est középpontjában ma nem ő lesz.
Szegény barátom lelkében mi zajlódhatott le!? Belegondolni is rossz.
Hogy nem követett el semmi butaságot, azt csak a mamám lélekjelenlétének volt köszönhető.
Ugyanis a helyzet az volt, hogy az egész szoba zsúfolásig megtelt és kényelmes ülőhely már nem is akadt. Az utolsó kicsiny szabad helyett a Mami mellett én foglaltam el. De ez csak úgy sikerült, hogy anyáék rendesek voltak és összepréselődtek!
Szerencsétlen Karcsi az asztal alatt árván álldogált a homályban, és lassan már pityeregni akart.
Én bunkó voltam és nem adtam át a helyemet.
Azért, mert Mami azt parancsolta, hogy maradjak! Majd sajnálkozva lehajolt Charliehoz és az ölébe vette.
Kis barátom rettentően boldog lett.
Ha nem néztem volna rá, akkor is tudtam volna!
Tudniillik, Karcsi számára teljesen megszűnik a külvilág, és a habokban úszik, ha a mamám vele foglalkozik.
Ez már réges- rég a kezdetektől így van. És így is lesz. Ezt is tudom.
De azt nem, hogy vajon milyen ajzószert kapott be Mary, amitől fáradhatatlanul csak úgy pörgött, mint a komputerünk hűtőventillátora.
Komolyan mondom, hozzá képest Charlie kis kutya!
Csak csóváltam a fejemet, mint a farkamat, és rettegtem, nehogy véletlenül Charlie is kipróbáljon, ne tán rászokjon egy ilyen izére, mert akkor kész, egyértelműen megőrülök mellette.
Nem sokára aztán meghallottam, hogy Mary egy Border Collie.
És hogy az ősei angolok voltak.
Na de kérem, angol ide vagy oda, én azt is kifüleltem ám, hogy birkapásztor! Bizony.
Nem ám született és hivatásos luxuskutya, mint Charlie és én!
Csak szeretne az lenni! Na!
Ilyeneken gondolkodtam mikor Mary hirtelen előttem termett a szájában a buta teniszlabdájával és incselkedésével jól megzavart.
Már nyitottam a számat, mondván, hogy hagyjon békén, de Charlie szépen beelőzött és ő kiabált rá a csajra. Aki aztán nagy meglepetésében teljesen lemerevedett, így Mamimnak sikerült elcsípnie egy pillanatra azt a hiperaktív okos kisfejét néhány simogatásra.
Júj, ha hallottad volna Mami milyen gügyögést rendezett:
Mary baba… Szép Mary…- mondogatta, miközben össze-vissza tapizta a buksiját – Okos Mary… Aranyos Mary… Hát csak nem teniszezni akar a szépséges angol hercegnő?
Na, ez volt aztán mindennek a teteje!
Szépséges angol hercegnő??? … Én meg kubai drogbáró, nem?!
Teljesen bepörögtem, és félhangosan mormogtam tovább:
Szépséges angol hercegnő… Szépséges angol hercegnő… a kecskepásztor!
Majd sértődötten figyeltem, ahogy Mami eldobta a labdát és az a Perpetuum Mobile újra megállíthatatlanul beindult. Oda- vissza, oda- vissza, oda- vissza, oda- vissza…
Az ember meg a kutya pedig teljesen beleszédült, mert olyan volt, mint a bumeráng.
Elhajítottad a labdát jó messzire, de mire pislantottál egyet a csaj már újra előtted állt szájában a labdájával.
Elfutott, visszafutott, elfutott, visszafutott, elfutott, visszafutott, elfutott, visszafutott, elfutott, visszafutott, elfutott, visszafutott, elfutott, visszafutott…
Ugye milyen fárasztó?! És ez ment órákon keresztül! Esküszök, hogy így volt!
Akinek a kezében került az az átkozott labda, arra Mary levakarhatatlanul rátapadt, mint a pióca.
Anyáék és a többi vendégek önfeledten mulatoztak, meg egyfolytában ettek, ittak, úgyhogy a nagyi alig győzött a konyhába futkározni utánpótlásért.
Persze, mert Mary mindenkinek az energiaforrását üresre szívta pillanatokon belül! És ennek még örült is!
A fejem már lassan kezdett nagyon zsongani. Csepegő szakállam hiába is keltette azt a benyomást, hogy leittam magam, teljesen józanul ura voltam a helyzetnek.
Akarom mondani az alattvalója, a visszaeső, súlyos lelki traumás Karcsival egyetemben, aki azt se tudta, hogy mihez kezdjen a teniszezéssel.
Próbált bekapcsolódni, de hiába, próbálta megakadályozni mindenféle cselszövéssel, de ami máskor működni szokott, az most használhatatlannak tűnt.
A Perpetuum Mobilét egyszerűen senki és semmi nem tudta kikapcsolni!
Még a legillatosabb, legfinomabb ételek se! Amikre Karcsival együtt már ránézni se bírtunk, mert teljesen elment az étvágyunk. Attól a sok pörgéstől különben is úgy émelygett a gyomrom.
Még az volt a szerencsém, hogy Mami észrevette, hogy nem érzem jól magam, és visszautasíthatatlanul felajánlotta a lehetőséget Papinak, hogy haza kísérhet engem.
Így hát Papi hamarosan becsomagolt az új ékköves hámomba, tudod, amit szülinapomra kaptam, és szépen felöltözve búcsúzkodni kezdtem.
Mindenki rendesen, illendően elköszönt tőlem, meg jó éjszakát kívánt, meg minden, kivéve a marhapásztort. Ő annyit se tudott mondani, hogy bú.
De legalább rendes volt, mert a labdáját felajánlotta, meg barátságosan integetett.
Akárcsak Mami a hatalmas jó éjt puszijai után.
Ezután Papival kettesben elindultunk le a lépcsőn.
És képzeld, Mary hirtelen utánam kiabált, hogy nyugodalmas szép jó éjszakát, és még azt is mondta, hogy örült, hogy megismerhetett. Mégis csak nagyon intelligens.
Aha, a mamám kezében volt a labdája!
|
|