9. Mesés kaland: Szilveszter
2006. december 31., vasárnap
1. rész: Szilveszter
Minden különösebb esemény nélkül telt el a délelőttöm, azt leszámítva, hogy végig nagy kíváncsiság furdalta az oldalamat, hogy ki lesz a szilveszteri vendég. Mert persze szüleim nem árulták el. De azt igen, hogyha nem pakolok össze, akkor repül ki minden az erkélyen.
Azért mondták ezt, mert Mami szerint életveszélyes a nappalink egy házibuli számára. És ő csak tudja, mert a minap kipróbált mindent. Majdnem kitörte a bokáját a csontomra tiporva, majdnem kilyukasztotta a talpát a disznófülem, majdnem elcsúszott a bürkémen, meg ilyenek.
Szóval nem volt mese, pakolnom kellett. De Papi segített, mert Mami cirkuszozott, hogy jaj, jaj nem fogok elkészülni időben.
Végül mégiscsak elkészült időben, pedig órákig volt a fürdőben és még a haját is bebodorította.
Komolyan, utána meg, úgy nézett ki a feje, mint egy uszkár, csak a csatok hiányoztak!
Estefelé Mami megterítette szépen az asztalt és mindent kikészített.
Beleértve engem is, mert nem volt hajlandó egy ropit se adni! Chipset se! De még mogyorót se! Pedig imádom őket!
Még Papit is a saját oldalára állította, pedig egy kis hízelgési taktikával tőle mindig sikerül megszerezni egy- két harapásnyit a tiltott gyümölcsből. De most nem, mert kerek- perec azt mondta nincs kedve újév napján, a park közepén harapófogóval kiszedni belőlem az aszalt gyümölcsöt.
Letörve, mint cseresznyefaága, elbattyogtam, és bosszúból a szőnyeg közepére raktam a disznófület. A vendégeknek pedig kihelyeztem a műcsontot. Nekik nem bosszúból, hanem kedveskedésből!
De a titokzatos látogatók csak nem akartak jönni.
Várakozásomban megrágcsáltam a csontot. De csak azért, hogy ellenőrizzem, hogy nem romlott- e meg, mert egész éjszaka Mami melengette a párnája alatt!
- Murray, nem felejtettél el valamit? – kérdezte váratlanul a számítógép elől Mami.
„De igen, jól megrágni a mogyorót lenyelés előtt!” – gondoltam durcásan magamban.
- Nem akartál te is a barátaidnak B.U.É.K képeslapokat küldeni?
Abbahagytam a rágózást és már futottam is izgatottan hozzá. És csak soroltam a neveket, csak soroltam.
Mint újévi jókívánságok az éterben, a percek is sebesen reppentek, mikor egyszercsak csengettek.
- Megjött a vendég! – ugráltam örömömben a bejárati ajtónak.- Megjött!
És tudod ki? Találd ki!
Ha azt mondom, úgy száguld, mint hurrikán…
… vagy tömören, nem más, mint egy édes természeticsapás, akkor tudod már?
Hát persze, hogy Charlie!
Szüleivel érkezett meg. Az apukája, Wolfgang azt mondta, hogy most nem tudják a Borkert- be magukkal vinni, mert három másik kutya is ott fog szilveszterezni és nem akarnak balhét.
Az anyukája, Hilde szerint, Charlie kisfiú még és bébiszitter kell mellé.
Karcsi szemszögéből persze más volt a helyzet, mert ő azt állította, hogy már nagyfiú. Komoly felnőtt, ki a mulatozásra felnőtt! Mindegy, ráhagytam, mert közben Papi is felöltözött és kezdődött a búcsúzkodás.
Mami leguggolt és Charliet cirógatta, míg mamám haját Wolfgang simogatta.
Karcsitól akart elbúcsúzni, de mamám fejét buksizta!
Mondtam én, hogy tiszta uszkár! Vagy havanéze? Nagypapa is kutyának nézte!
Aztán nagy nevetéssel a felnőttek elmentek. Mondom a felnőttek! Charlie maradt! Na ugye!?
Szóval csak álltam és néztem a döbbenettől.
Charlie persze ujjongott nagy örömmel, miközben száguldott körbe üvöltözve: „Hát induljon a banzáj! … ” Teli torokból énekelt, és, mint hip- hop táncos ügyesen is ugrált hozzá.
Sokáig én sem állhattam, és csatlakoztam gyorsan hozzája.
Daloltunk és táncoltunk, meddig kulcscsörgés nem hallatszódott a zárból.
Torkunkra fagyott az ének, mikor Mami az ajtón belépett!
- Tudtam én, hogy benneteket kettesbe hagyni nem lehet. Mihelyt kiteszi az ember a lábát, ti felforgatjátok a házát. – mondta kacagva és csatlakozott hozzánk.
És együtt ugrabugráltunk, míg a taxisofőrt vártuk.
Nehogy rosszra gondolj most!!
Szóval, mikor Papi visszaért, akkor kezdődött ám az igazi mulatság! Ettünk, ittunk, daloltunk, az erősítőt bizony felcsavartuk. Bömbölt a zene a slágerekkel, újakkal és régiekkel. Mozgott a testünk, szaporán járt a lábunk, himbálódzott a farkunk, teljes gőzzel ráztuk.
Aztán lazításként vonatoztunk.
„Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára…” - melegítettem be szerelvényünket és kifutva a karácsonyfa elől körbe utaztuk a szobát.
Néhány állomásnál megálltunk, és egy helyen nagyon csodálkoztunk.
A meteorológiai állomás vajon egy látomás?
Megbolondult vagy berúgott, nem tudom, de elképesztőt mutatott.
2006. december 31- én 22 óra előtt, a szabadban majdnem 14 fok meleg volt!
Hát csak lestem és majd hanyatt estem.
Most szilveszter van vagy majális?
Mert ez nem normális!
Az erkélyajtóhoz mentem, hogy megnézzem a kinti hőmérsékletmérőt.
Charlie persze az ajtó elől visszafordult, azt mondván, hogy szomjas és inkább hörpint egyet a vizes koktéljából.
Na persze ez csak kamu volt.
Tudom, mert ismerem.
Inába szállt a bátorság, mert kint robbantgattak.
Persze én se szeretem a lövöldözést, de legalább nem rendezek akkora cirkuszt, mint Charlie.
Ő a legkisebb durranásra is az asztal alá bújik, és ott remeg, mint a nyárfalevél.
És közben a félelemtől a szemei úgy villognak, mint a diszkólámpa.
Na meg ugye mondanom se kell, hogy üvöltözik.
De azt nem írom le, hogy mit.
Szóval, kint a kék higany valóban 14 fokig mászott fel. Hihetetlen. Alig akartam hinni a szememnek.
Akárcsak a nagy tál virslinek, amit Mami egyensúlyozott, majd az asztal közepére helyezett, mielőtt Charlie kilökhette volna a kezéből.
Fejenként kaptunk 1- 1 pár virslit.
Naná Karcsi rögtön cserélni akart, mert szerinte az enyém nagyobb és finomabb. Egy kis darabot le is tört belőle és befalta, mire én mérgesen rászóltam. De aztán Papi nyugtatott, hogy nem kell rögtön felkapni a virslit, és inkább pótolta a hiányt.
2007. január 1., hétfő
2. rész: Új Év
Teli pocakkal hamarosan folytattuk a bulizást egészen addig, míg lassan a petárda éjfélt durrant és pezsgő pukkant.
- Boldog Új Évet! – kiáltottam fel hirtelen…
… és ebben a pillanatban rakéták reppentek fel és nagy dördülésekkel rögtön el kezdődött odakint a csodálatos tűzijáték.
Charlienak egy vakkantás sem jött ki a torkán.
Hohó, bezzeg nekem!
- B.U.É.K! – vonyítottam újra hangosan…
… mint sakál naplementekor.- B.U.É.K!
Karcsi barátom szemei is őrülten villogtak, és az ijedtség mellett most már színes szikragömböket is tükröztek.
- Gyere Karcsi! Nézzük a szabadból a tűzvarázst!
De barátom még jobban elbújt az asztal alá, mint aki meg sem hallotta.
- Gyáva nyuszi vagy! – mondtam neki, és Mamiékkal együtt bátran, remegő lábakkal, kiléptem az erkélyre. Ö… ö… a sok tánctól bedurrant az izmom!
Ettől az ijedtségtől aztán teli torokból ugatni kezdtem, de a borzalmas zajtól a saját hangomat sem hallottam! Komolyan mondom, a hajam az égnek állt!
De Mami simogatással megigazította és az ölébe vett.
Magához szorított erősen, és csitítgatott, hogy nem lesz semmi bajunk, nem kell félnünk.
Én nem is féltem… csak… csak… Boldog Új Évet kívántam!
Rövidesen Charlie is óvatosan kibátorkodott az ajtóig, de a sorozatlövést kísérő detonációktól úgy begyulladt, hogy egy szempillantás alatt eltűnt, mint a füst.
Bánhatta miről maradt le, mert elmondhatatlan látvány tárult elém.
Mamiékkal együtt ámulattal bámultam csak.
Bármerre néztem színpompás tűzvirágok nyíltak az égen, az ezüst vízesés csobbanása robbanása mellett. A fák tövéből tüzes fehérgejzír tört fel a piros lángoszlopok közelében. A kék és zöld szikraszökőkutak körül kisebb és nagyobb káprázatos tűzgömbök szálltak, és akár hová pillantottam az eget színesre befestették a pirotechnikai termékek.
(Nagyításhoz kattints a képre)
Órákig tudtam volna nézni, de lassan végetért a műsor és bementünk. Karcsi haverom végre előkerült, csillogó szemekkel és gyakori vigyorgással. Nem csoda, míg kint voltam az összes vizes koktélt megitta!
De Papi gyorsan újra töltötte, és már koccinthattam is.
Jó volt kiszáradt torkomat újra olajozni, mert már csörögni is kezdtünk.
Magyarországra.
Felcsörögtük nagyit, nagyPapit, haverokat, de a tüzes mámortól megrészegülve így is csak dadogni tudtam.
Mami hosszasan akart kényelmesen ülni a telefonon, de mi, férfiak, hárman egységesen összefogva gyorsan lebogoztuk a drót végéről, úgy, hogy feltekertük a zenét. És a házibuli folytatódott tovább.
A szomszédok is hallgathatták ám, ha tetszett, ha nem. Különben is, ajándék zenének ne nézd a ritmusát! Csak táncolj, táncolj rá! És mi ezt tettük. Táncoltunk, énekeltünk, buliztunk, mulatoztunk, és hajnal hasadtáig csak vidáman ünnepeltük az újesztendőt.
|
|
