Tegnap nem mancsoztam naplómba, mert különösebb esemény nem történt, azt leszámítva, hogy Mona barátnője érkezett meg pontosan déli 12 órakor, majd menetrend szerint pontosan kettőkor már távozott is.

Nagyon örültem látogatásának, nagyon csóviztam is, mégse kaptam egy darab simogatást se.

És tudod miért nem? Mert allergiás a kutyaszőrre!

Igaz, a kutya se hiszi el neki, hiszen a mamám is állandóan simogat, holott szintén allergiás a kutyaszőrre! A ruháján.
Manapság már ügyelek arra, hogy ne sok bosszúságot okozzak, és inkább segítek neki. Mint például ma éjszaka is. Egész éjjel azon a ruháján feküdtem, amit másnapra kikészített. Reggelre szépen kivasaltam, sőt még jól be is melegítettem, nehogy megfázzon nekem. Most észre se vette. Bezzeg mikor elmegy otthonról és a nagy munkámmal előmelegített göncét akarja felvenni, akkor sokszor örömében sikongat: „- Jaj a ruhám! Murray nagyon szuper vagy! Jól megcsináltad.” De ma csak felöltözött és egész nap, mint egy robot, robotolt a komputerral. Unatkoztam, de ebben a kutya melegben semmihez sem volt kedvem.
Lógó nyelvvel leültem a tv és a propeller elé. A ventillátor kellemes levegőt fújt rám és már majd elaludtam, mikor híreket kezdtek mondani. Hegyezni kezdtem fülem. Nem messze tőlünk, a Fekete erdőben, rengeteg hógolyó hullott az égből.
Pusztító égiháború tört ki. Jégfelhő érkezett, akár egy vadászbombázó, és teniszlabda nagyságú jéggombócok bombázták a tájat, nem kímélve házakat, autókat, embereket.
Komolyan, nem viccelek! Láttam.